Párbeszéd: köszönjük, Orbán, elég volt

Párbeszéd: köszönjük, Orbán, elég volt

Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök rendes, évi tusványosi eszmefuttatása idén a fáradás jeleit mutatta, unalomig ismert panelekből összerakott beszéd volt. Azt is hozzátették, hogy egy nagy igazságot azért mondott a miniszterelnök: kormányzásának nagyján túl van már. Nekünk az a dolgunk, hogy mi is túl legyünk rajta, ehhez jó, ha tisztázunk négy dolgot.

“1. A harc, már megint ez a militáns retorika, most éppen tizenöt éves újabb háborúskodást vizionált Orbán. Mi viszont tudjuk, mert megtanultuk a magyar történelemből, hogy mifelénk a harc mivel jár. Önzéssel, áldozatokkal, rombolással – ezt okozza az állandó orbáni harcoskodás is. Önzést, vagyis a kiváltságos kevesek gazdasági-hatalmi érdekeinek kiszolgálását a többséggel szemben.

Tiborcz és Mészáros – ez a két név elmond mindent erről.

Aki az áldozatokra kíváncsi, elég, ha csak az elmúlt napok híreit böngészi: a méltatlanul alacsony bérükkel fotózkodó pedagógusok, ápolók, a sorszámhoz is sorszámot húzni kénytelen rákbetegek vagy a kilakoltatottak, akiknek száma az elmúlt napokban is egyre nőtt. A rombolás pedig itt zajlik a szemünk előtt, Budapesten például, ahol fák, közterek esnek áldozatul az oligarchák mindent betonba öntő építkezéseinek. Magyarországnak és Budapestnek nem újabb 15 év harcra van szüksége, hanem az önzés helyett együttműködésre, a rombolás helyett építkezésre, tisztességes fizetésre, jó egészségügyi ellátásra, élhető országra és településekre.

2. Orbán azon erőlködött, hogy megtöltse “tartalommal” az illiberális állam fogalmát. Pedig már megtette. Azzal, hogy szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgy is mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás, sorolhatnánk. Nem kell hát erőlködni a definíciókkal, itt van helyette az életünk.

3. Orbán “keresztény szabadságról” beszélt. Én nem hiszek a jelzőkkel ellátott szabadságban, legyenek bármily fennköltek, én a jelző nélküli szabadságban hiszek meggyőződéssel. Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié. Pont ezt tekintem az októberi önkormányzati választások egyik legfontosabb tétjének.

4. Orbán beszédének legfontosabb része az, ami nem hangzott el. Ez mond el róla sokat. A magyar miniszterelnöknek egyetlen megveszekedett szava sem volt például a mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél már: a klímaváltozásról. Pedig a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is.

Orbán tehát vagy nem érti a világot, vagy nem akarja érteni, mert azzal sértené saját maga és kegyeltjeinek gazdasági érdekeit. Nekünk az a dolgunk, hogy ha kell, akkor a kormánnyal szemben, de vállaljuk: a pillanatnyi hatalmi érdekek elébe a jövőért viselt felelősséget helyezzük.

Alig több mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e. Biztos vagyok benne: Budapest a lejárt és unalmas szlogenek helyett a szabadságot és a változást választja majd” – írták közleményükben.

Kapcsolódó cikkek