Erre készül a Madách

Erre készül a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.

darab főszerepében Nagy Sándort láthatják a nézők, a további szerepekben Szerednyey Béla, Magyar Attila, Serbán Attila, Barabás Kiss Zoltán, Barát Attila, Jenes Kitty, Kovács Gyopár, Ladinek Judit, Dobos Judit, Tóth Angelika és Berényi Dávid lép színre. Az előadást Szente Vajk rendezi.

Bár a Liliomfi egy “korszerű musical köntösébe” öltözik, a történet az eredeti műhöz hasonlóan a XIX. században játszódik majd, a szereplők pedig a színdarabból és a Makk Károly által készített filmből is ismert figurák lesznek, például

Szellemfi, Camilla kisasszony és Kányai fogadós, a vándorszínészek, a balatoni vendégek, valamint a szerencsétlenül járó ifjabb Schwartz is felbukkan majd.

Szente Vajk Szigligeti Ede darabjában új színekre, új lehetőségekre is bukkant, és olyan kérdéseket feszeget például, hogy meddig megy el az ember a boldogságáért, a szülők hogyan próbálják meghatározni a fiatalok életét és mennyire van ebben igazuk,

Kapcsolódó cikkek