fotó: pixabay.com

Ez várja az idei őszi borfesztiválon Villányban

Ez várja az idei őszi borfesztiválon Villányban

Borbarangolások, pincetúrák, táncházak, gyerekprogramok és koncertek is lesznek a hagyományos szüreti felvonulással is kiegészülő Villányi Vörösbor Fesztiválon szeptember 30. és október 2. között. Erről tájékoztatták a szervezők a médiát vasárnap.

Közleményük szerint 34. alkalommal megrendezendő borászati, gasztronómiai, kulturális fesztivál csaknem száz kulturális programmal, közöttük majdnem harminc koncerttel és hasonló számú borászat termékeivel várja a pihenni, szórakozni vágyókat. A háromnapos nyárzáró és őszköszöntő rendezvény programjai a helyi rendezvénytéren és a híres pincesoron zajlanak, de a Diófás téren és a Fő téren is lesznek koncertek, gyerekprogramok és ismeretterjesztő előadások.

Pénteken a délelőtti, délutáni pincetúrák és -látogatások, tárlatvezetések után este hat órakor nyitják meg hivatalosan a rendezvényt táncházzal, majd Gájer Bálint, Rudán Joe, a Bohemian Brass Band és a Neoton Família sztárjai adnak koncertet.

Szombaton egyebek mellett virágkötészeti bemutató, több kézműves foglalkozás, gyerekkoncert után veszi kezdetét a hagyományos szüreti felvonulás és hordócsapolás. Délután fellép a Bartók Béla Férfikar, a Cimbaliband, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar és a Planina zenekar. A várhatóan legtöbb látogatót vonzó időszakban, szombaton este tűz- és fényprodukciók, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Vivat Bacchus, a Bagossy Brothers Company, a Made in B, a Brass on the Road és a húszéves Nihil Chips szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt ökumenikus istentisztelet lesz, délután pedig fellép többek között az Apacuka Zenekar és a Monarchia Operett. Részletes információkat a villanyiborfesztival.hu/vorosbor címen olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó cikkek