munkások (illusztráció), fotó: pixabay.com

Az építőipar a legdinamikusabban növekvő iparág

Az építőipar a legdinamikusabban növekvő iparág

Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 000 milliárd forint. Erről beszélt az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.

Palkovics László úgy fogalmazott: az elmúlt két évben a magyar építőipar erőteljesen tudta növelni a kibocsátását, ezért vált mára a legdinamikusabb fejlődő iparággá. A magas- és mélyépítőipari beruházások – amibe beleértendők az autópályák, vasutak, épületek fejlesztései – hazai vagy európai uniós forrásokból valósulnak meg.

A miniszter annak kapcsán beszélt a sajtó képviselőinek, hogy a 45 milliárd forintos állami beruházással készülő ZalaZone Járműipari Tesztpályán elhelyezték az “Építők kövét”, az építkezésben résztvevő cégeknek szentelt emléktáblát annak apropóján, hogy két évvel ezelőtt kezdődött a kivitelezés.

Palkovics László azt mondta, a tesztpálya is egy érdekes kapcsolat példája, hiszen a világ legmodernebb járműipari technológiáinak tesztelésére készül, miközben már most is a hazai építőipari cégek önjáró, GPS-vezérelt gépeket használnak a rendkívül magas technológiai elvárások miatt. Hozzátette, bár a tesztelések már most is folynak, a létesítmény első fázisának májusi átadása után várhatóan 2021 nyarára készül el az önvezető és elektromos meghajtású járművek vizsgálatára alkalmas beruházás egésze.

A “Kivitelezők emlékhelye” feliratot viselő gránittáblát a tesztpálya területén kitermelt földből épült domb tetején helyezték el, ahol később kilátóhelyet alakítanak ki. A felvésett építőipari cégek, így a Duna Aszfalt Kft., a Szabadics Zrt., a ZÁÉV Zrt., a Kap-Tursped Kft., valamint az Inter-Tefu Kft. vezetői Palkovics Lászlóval és Vigh László országgyűlési képviselővel (Fidesz), a pálya miniszteri biztosával együtt helyezték el a gránittáblát, majd a pályán jelenleg dolgozó mintegy 150 embert közös ebéden látták vendégül.

Kapcsolódó cikkek