Az államtitkár elmondta, már három éve 4 százalék feletti a gazdaság növekedése, és 2018-ban Magyarországon volt a második legnagyobb a beruházási ráta az unióban.
“Remélhetően sikerül tartani azt a középtávú célt, miszerint Magyarországon a gazdasági növekedés az unió átlagát 2 százalékponttal haladja meg”
– fűzte hozzá.
Az államtitkár szerint megvalósultak azok a stratégiai célok, amelyeket a 2011-es gazdasági fordulatkor megfogalmaztak.
“Ki gondolta volna, hogy a magyar gazdaság sejtszintű beidegződéseit meg lehet úgy változtatni, hogy ebben a magyarok is partnereink”
– fogalmazott, és kifejtette beigazolódott, hogy a segélynél jobb a munka, a korengedményes nyugdíj helyett jobb dolgozni, és úgy is lehet növekedni, hogy a költségvetés rendben van.
“Mindezzel párhuzamosan, csökken az államadósság, és úgy nő az életszínvonal, illetve a fogyasztás, hogy a polgároknak nem kell eladósodniuk”
– mutatott rá György László.