Novák Katalin a feltöltött videóban kiemelte, hogy ez 2,5 millió embert érint Magyarországon. A miniszter közölte, a nyugdíjasok megszokták, hogy nehezebb időkben a baloldali kormányok rajtuk spóroltak, így szüntették meg a 13. havi nyugdíjat és vezették be a nyugdíjprémiumot, amelyet
“ők soha nem tudnak fizetni a nyugdíjasoknak”.
A jelenlegi kormány ezt már háromszor megtette, és a 13. havi nyugdíj visszavezetése mellett is megtartja a nyugdíjprémium lehetőségét. Novák Katalin azt mondta: a kormány vállalása, hogy megőrizze a nyugdíj vásárlóértékét, ezért mindig a tervezett infláció mértékével megfelelően emeli a nyugdíjakat.
“Idén január 1-jével 3 százalékkal emelkedik a nyugdíj, később pedig korrigálják azt, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezettet”
– tudatta, majd hozzátette, hogy a kormány az elmúlt tíz évben 10 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.