A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet ez a szektor

A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet ez a szektor

A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet az IKT-szektor, hiszen a hazai bruttó hozzáadott érték több mint 7 százalékát adja és csaknem 250 000 munkavállalót foglalkoztat. Ezt állapította meg 2022 végén készített kutatása alapján a Századvég Konjunktúrakutató Zrt.

A szerdai közlemény szerint a tavaly decemberben zárult kutatás célja az volt, hogy átfogó képet adjon a magyarországi IKT-szektor (információs és kommunikációs technológiák) működéséről, nemzetgazdaságban betöltött jelenlegi és jövőben várható szerepéről. A felmérésbe bevontak a legalább 3 embert foglalkoztató, főtevékenysége alapján az IKT-szektorba sorolt, 190 véletlenszerűen kiválasztott céget is.

Ez alapján megállapították, hogy az elmúlt három évben a magyar IKT-cégek 62 százalékának nőtt összességében az árbevétele, 30 százalékuknak mindhárom évben, amely jól mutatja a szektor válságállóságát.

Az árbevétel-növekedés elmaradásáért a vállalkozások 53 százaléka a megnövekedett működési költségeket (például: emelkedő energiaárak, árfolyamváltozásból fakadó kedvezőtlen hatások) okolta, de a megkérdezettek több mint harmada szerint ebben a változékony magyarországi szabályozási környezet és az ellátási láncok akadozása is közrejátszott. Arra is kitértek, hogy a szektor további fejlődését számos tényező – szabályozási és innovációs környezet, adózási előírások hektikus változásai, az ellátási láncok szakadozása – egyszerre nehezíti. Azonban ezek közül is kiemelkedik az iparágat hosszú ideje sújtó és dinamikáját tekintve egyre növekvő informatikus munkaerőhiány. Hozzátették, hogy bár a hiányt a vállalkozások és az oktatási rendszer (felsőoktatás és felnőttképzés) számos eszközzel törekszik mérsékelni, az olló a kibocsátás és a valós munkaerőpiaci igények között továbbra sem látszik zárulni, sőt; néhány éven belül egyes prognózisok szerint további több tízezer informatikus hiányozhat a magyar munkaerőpiacról.

Mindezek miatt a vállalkozások elsősorban a kiszámítható és stabil szabályozási, valamint adózási környezetet, az adminisztratív terhek jelentős csökkentését, továbbá a megfelelő mennyiségű és minőségű szakembert biztosító oktatási rendszer kialakítását várnák el a kormányzati szakpolitikától.

Az iparág stabil jövőképét mutatja, hogy a kutatásban megkérdezett vállalkozások több mint 70 százaléka tervez az alaptevékenységéhez kapcsolódó beruházást a következő 3-5 évben, de digitalizációs célú fejlesztések (ideértve az Ipar 4.0 fejlesztéseket) is 50 százalék feletti arányt értek el – olvasható a Századvég kutatásában.

Kapcsolódó cikkek