A hanggal is vezérelhető navigációs és közlekedést segítő rendszer magyar, angol és német nyelven is működik. A mobil eszközökön is használható navigációs alkalmazást – amely a piaci bevezetés küszöbén áll – nyolc partner összefogásával hozták létre.
A 2016-ban indult, 36 hónap alatt megvalósított projektet az uniós Horizont 2020 keretprogram AAL (Active and Assisted Living – Tevékeny és önálló életvitel) pályázati programjából, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hazai forrásaiból finanszírozták.
Az Európai Bizottság által 2008-ban kezdeményezett AAL-program célja, hogy innovatív infokommunikációs technológiai megoldások szülessenek az idős emberek életminőségének javításáért. Az AAL-pályázatokhoz a kezdeményezésben részt vevő tagállamok társfinanszírozást vállalnak, erre Magyarország a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból évente mintegy 150 millió forintot biztosít. 2014 óta 13 nemzetközi projektben 24 magyar partner működött vagy működik közre sikeresen.