A tárca közleménye szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a HÖOK közös szervezésében megtartott eseményen jelen voltak a felsőoktatási intézmények vezetői, kommunikációs munkatársai.
A konferencia kiemelt témái között szerepelt a jövő egyeteme koncepció bemutatása, a mesterséges intelligencia használata az oktatás és a számonkérés során, valamint az erre vonatkozó ágazati ajánlás megismertetése, továbbá a hallgatói lemorzsolódás csökkentése.
Hankó Balázs, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár előadásában elmondta: a jövő egyetemét a test, a tudás, a lélek és a szellem összhangjában kell megalkotni. Fontos, hogy a hallgatókból kreatív alkotók váljanak, akiknek nem tanáraik, hanem mentoraik vannak. A megújult, vonzó magyar felsőoktatásban központi szerepet játszik az értékteremtés és a közösségformálás is, ahol a vizsgák már nem elsősorban a számonkérésről szólnak, hanem a tudásmegosztást szolgálják, ezzel is elősegítve a magyar innováció folyamatos fejlődését.