Novák Katalin a pályázati program kiválasztótáborában emlékeztetett arra, hogy korábban nem volt olyan állami ösztöndíj, amely a külföldi tanulmányok teljes költségét fedezte volna.
“A Stipendium Peregrinum húsz kiváló magyar diáknak ad esélyt a legjobb külföldi egyetemeken való tanulásra, akik nem juthatnának ki Londonba vagy az MIT-re”
– tette hozzá.
Azt mondta: azoknak a fiataloknak, akiket a szakmai zsűri támogat, nemcsak tanulmányi eredményeik kiválóak, hanem ezen túl is jól teljesítettek, sportolnak, zenélnek, önkéntes munkát végeznek.
“A legjobbak legjobbjairól van szó, és azt szeretnénk, ha tudásukat gyarapíthatnák a külföldi egyetemeken”
– fogalmazott.
“Nem titkolt szándék, hogy olyanokat segítsünk, akiknek a hosszú távú célja, hogy később a magyar közösség erősítéséért dolgozzanak”
– jelentette ki.
A diákok vegyes, természet- és társadalomtudományi érdeklődésűek, sokan informatikai, matematikai pályára készülnek, vannak közöttük asztrofizikusok és művészi pályát választók is.
Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője újságíróknak elmondta, az első alkalommal, 225 millió forintos kerettel meghirdetett ösztöndíjprogramra 144-en pályáztak, közülük 49-en vesznek részt a hétvégén zajló táborban, a húsz pályázati nyertest szakmai bizottság választja ki.
A pályázati kiírásban hatvanhat külföldi egyetem szerepel, de ennél szélesebb is lehet a kör egyéni indokolás alapján. Az értékelésnél azonban alapvetően a kiírásban megjelölt egyetemeket részesítik előnyben.
Az ügyvezető a program indításakor azt közölte, azok a diákok, akik európai uniós felsőoktatási intézményekbe jelentkeznek, 13,5 millió forintos támogatást kaphatnak. Az ázsiai, csendes-óceáni térség, valamint a nem uniós, európai ország felsőoktatási intézményeibe készülők akár 16,5 millió forintot is kaphatnak. Az Egyesült Államokba készülők támogatásának maximális összege 27 millió forint.