Varga Mihály (archív)

Varga Mihály: rekordmértékben nőttek a beruházások

Varga Mihály: rekordmértékben nőttek a beruházások

Rekordadatok érkeztek a beruházásokról, amelyek 12,4 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben. Erről beszélt pénzügyminiszter közösségi oldalára feltett videóüzenetében pénteken.

“Ez azt jelenti, hogy 7800 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg kilenc hónap alatt az országban”

– tette hozzá a pénzügyminiszter, majd kiemelte, hogy Magyarországon a GDP-arányos beruházási ráta a 2010-es 20 százalékról 27 százalék fölé emelkedett mostanra, ezzel az adattal az ország uniós szinten az elsők között van.

“A beruházásokat több ágazat is húzta, így az építőipar, a feldolgozóipar, a szállítmányozás, a raktározás, a kereskedelem és a mezőgazdaság fejlesztései is”

– mondta Varga Mihály.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány intézkedései a beruházási számokban is megmutatkoznak; az otthonteremtési program, az adócsökkentések és a vállalkozásokat segítő több ezer milliárd forintos támogatások jelentősen segítik a beruházások növekedését. Hozzátette: mára nemcsak a beruházási ráta, hanem a gazdasági növekedés terén is dobogós helyen áll Magyarország az unión belül, és azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a lépéselőnyt.

Kapcsolódó cikkek