Varga Mihály (archív)

Varga Mihály: a kormány nem támogatja a tisztességes adóversenyt korlátozó javaslatokat

Varga Mihály: a kormány nem támogatja a tisztességes adóversenyt korlátozó javaslatokat

Magyarország elutasítja az olyan nemzetközi adóztatási megoldásokat, amelyek a tisztességes adóversenyt korlátozzák. Ezt mondta a pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek videókonferenciája után a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte, a jelenleg formálódó javaslat szerint amennyiben a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország – elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette. Ez hátrányosan érintené Magyarországot, hiszen Európában hazánkban a legalacsonyabb, 9 százalék a társasági adó mértéke.

“Magyarország kiemelten fontosnak tartja a valós gazdasági tevékenység kivételként való kezelését, valamint a javaslatok uniós joggal való összhangjának vizsgálatát”

– jelentette ki Varga Mihály.

Mint mondta, Magyarország egyetért ugyanakkor azzal, hogy az államok a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében a digitális gazdaság adóztatásával összefüggésben globális megoldáson dolgozzanak.

“A kormány olyan megoldást tudna támogatni, amely széleskörű kompromisszumon alapszik és a kettős adóztatást elkerüli”

– olvasható a PM közleményében.

Kapcsolódó cikkek