illusztráció, fotó: pixabay.com

Felújított környezetben dolgozhatnak cégek Szekszárdon

Felújított környezetben dolgozhatnak cégek Szekszárdon

Befejeződött a szekszárdi ipari park mintegy 2,8 milliárd forintos fejlesztése, a területen raktárokat újítottak fel, és csarnokokat építettek. Ezt közölte a város önkormányzata.

A projektet magyar állami és európai uniós forrásból valósították meg. Az 50 hektáros iparterületen, közel 6000 négyzetméteren tizenegy raktárépületet újítottak fel, nyílászárókat cseréltek, kicserélték és szigetelték a tetőket, a homlokzatokat, és megújították az épületek gépészetét. Csaknem 4000 négyzetméter alapterületen két vasbeton, illetve egy lemezből készült csarnokot építettek.

Fejlesztették a 2008-ban kiépült ipari park alapinfrastruktúráját is. A területen áthaladó 22 kilovoltos légvezetéket és az optikai hálózatot körülbelül 500 méteres szakaszon földkábelre cserélték, így újabb területek váltak elérhetővé a befektetők számára.

Két kisfeszültségű transzformátort is építettek, amelyek három megawatt többlet teljesítményt biztosítanak. Beszámoltak arról, hogy járdát és közvilágítási hálózatot alakítottak ki, és a vagyonvédelem céljára 13 egységből álló kamerarendszert telepítettek. A létesítmények hosszútávú bérletére pályázati felhívást tesz közzé a Szekszárdi Ipari Park Kft. Ladányi Roland projektmenedzser közlése szerint jelenleg az ipari parkban több mint húsz vállalkozás mintegy ötszáz embert foglalkoztat, köztük a szigetelő anyagokat gyártó Austrotherm Kft., az építőanyaggyártó Murexin Kft., a Jako Fémárugyár Kft. és az Alisca Agrárház Kft.

Kapcsolódó cikkek