illusztráció

Egy székesfehérvári diák győzött

Egy székesfehérvári diák győzött

A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákja, Nacsa Flóra nyerte a 2020-2021-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét. Ezt közölte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szerdán.

A versenyre csaknem 300 középiskolás jelentkezett az ország 37 településének 62 középiskolájából, illetve Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről. Az írásbeli forduló után kilenc diák jutott a döntőbe és adott számot tudásáról szóban a szakmai zsűri előtt. Az első öt helyezett képviselheti Magyarországot a verseny nemzetközi döntőjében, amit várhatóan szeptemberben, Pozsonyban tartanak majd. Kiemelték, hogy 2021-től a nemzetközi döntőn dobogós helyezést elérő diákok 30 többletpontot kapnak szakirányú egyetemi felvételi esetén.

A közlemény szerint az MKT 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel, amihez kapcsolódva e négy ország megszervezte a cseh kezdeményezésre elindított Közgazdasági Diákolimpiát, amelyen idén már görög és kínai diákok is versenyeznek.

A vetélkedő nemzetközi döntőjében angolul mérik össze majd tudásukat a középiskolás diákok. Az MKT szervező partnerei a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézete, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking voltak.

Kapcsolódó cikkek