Szabó László: új pályára állíthatja a magyar sakkozást a budapesti sakkolimpia

Szabó László: új pályára állíthatja a magyar sakkozást a budapesti sakkolimpia

Vasárnap döntött arról a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE), hogy mi rendezhetjük a 2024-es sakkolimpiát.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöke az M4 Sport Sporthíradóban hétfőn elmondta, a sakkolimpiákon a házigazda több csapatot indíthat a férfiak és a nők között is, ami

“megnyitja a távlatokat a tehetséges magyar fiatalok előtt”.

Hangsúlyozta, az MSSZ a női sakk fejlesztésére is törekszik, és a FIDE-vel együtt szeretné elérni, hogy növekedjen a sakkolimpián induló női együttesek száma, amely hagyományosan kevesebb, mint a férfiaké. A magyar pályázat számos innovációt is tartalmaz, ezek közül kiemelte, hogy a budapesti lesz az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit.

“Már most is milliók követik az online térben a mérkőzéseket. A sakkolimpián közel ezer táblán játszanak egy fordulóban egy időben, és ezek mind élőben követhetők lesznek”

– fogalmazott Szabó László.

Hozzátette, a 13 napos sakkolimpia lebonyolításához 9000 négyzetméterre lesz szükség, ezért a Hungexpo ad majd otthont az események 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel. Magyarország korábban még nem rendezett sakkolimpiát.

Kapcsolódó cikkek