Bronzérmes a MAFC

Bronzérmes a MAFC

Az összetett állást 0-2-ről megfordítva a MAFC szerezte meg a bronzérmet a férfi röplabda Extraligában, miután a helyosztó ötödik, pénteki összecsapásán 3-2-re nyert a Kazincbarcika otthonában.
A két csapat első két találkozóján a Kazincbarcika győzött, de a harmadik és a negyedik mérkőzés – egyaránt ötjátszmás küzdelem után – a fővárosiak sikerét hozta.

A mindent eldöntő ötödik találkozó első szettjében, 10-7-es hazai vezetésnél megsérült a borsodiak egyetlen bevethető feladója, Csizmadia Tamás bokája. A 22 éves játékos hősiesen a pályán maradt a szett hajrájáig, de lépni is nehezen tudott, így Toronyai Miklós vezetőedző 18-19-es állásnál lecserélte, együttese így irányító nélkül folytatta, és bár a végsőkig küzdött, hátrányba került. A második felvonásra szerkezetet váltottak a barcikaiak, és a felforgatott felállás ellenére – a lengyel Ciupa, valamint Árva Milán adott fel – is végig irányították, és simán nyerték meg a szettet. A harmadik etapban rendezték soraikat a vendégek és végig vezetve újra előnybe kerültek, a negyedikben azonban újra a remekül mezőnyöző hazaiak akarata érvényesült.

Az egymás utáni negyedik ötjátszmás mérkőzés rövidített szettjének elején aztán a MAFC néhány jó blokkal magabiztos előnyt épített ki, ezt pedig a meccs végéig megtartva megnyerte a találkozót.

A fővárosiak az előző idényben is harmadikak lettek, akkor is ötmeccses csatában, az ötödik mérkőzésen 3-2-re nyerve győzték le a VRCK-t a bronzcsatában.
Az alsóházban búcsúzott az Extraligától a Dunaújváros, amely a negyedik mérkőzésen harmadszor is kikapott a Kistext csapatától. Az ötödik helyet a Kecskemét szerezte meg, amely ugyancsak a negyedik találkozón zárta le a Debrecen elleni párharcot.

Eredmények:

a 3. helyért, 5. mérkőzés:
Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 2-3 (-24, 21, -19, 9, -10)
A párharc végeredménye: 3-2, a MAFC javára.

Az 5. helyért, 4. mérkőzés:
DEAC-Kecskeméti RC 1-3 (-20, -23, 25, -13)
A párharc végeredménye: 3-1, a Kecskemét javára.

A 7. helyért, 4. mérkőzés:
DKSE-Kistext SE 1-3 (-22, -16, -15)
A párharc végeredménye: 3-1, a Kistext SE javára.

A bajnokság végeredménye:

1. Pénzügyőr SE,
2. Fino Kaposvár SE,
3. MAFC-BME,
4. Vegyész RC Kazincbarcika,
5. Kecskeméti RC,
6. DEAC,
7. Kistext SE,
8. DKSE

Kapcsolódó cikkek