A junior páros Australian Open-bajnok indulhat a budapesti WTA-tornán

A junior páros Australian Open-bajnok indulhat a budapesti WTA-tornán

Nagy Adrienn az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság junior páros lány versenyének megnyerésével már teljesítette erre az évre kitűzött egyik célját. Az év hátralévő részében még szeretne valamelyik Grand Slam-tornán egyéniben is legalább a négy közé jutni, a felnőttek világranglistáján pedig bekerülni a legjobb 500 közé.

Az MTK színeiben versenyző, de főleg a pesterzsébeti Europe Tennis Centerben edző, 17 éves teniszező a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy partnerével, a japán Kavagicsu Nacumival novemberben álltak össze, miután az eredetileg választott párja az utolsó pillanatban lesérült. Hozzátette: mivel az első tornán, Mexikóban sikerült döntőbe jutniuk, azonnal elhatározták, hogy az ausztráliai előversenyen, majd az openen is együtt fognak játszani.

“Az előversenyen kicsit elizgultuk a döntőt, és elvesztettük, de ez azért nagy önbizalmat adott ahhoz, hogy az openen jól szerepeljünk. Az volt a célunk, hogy minél felszabadultabban játsszunk”

– jelentette ki Nagy Adrienn, majd hozzátette. hogy az elődöntő volt a legnehezebb mérkőzésük, mert nem játszottak jól, a finálét azonban már nem akarták elizgulni.

“Azt hiszem, ez sikerült is”

– fogalmazott, jelezve, úgy tervezi, párosban Wimbldonban is Kavagicsuval együtt fog indulni.

A melbourne-i egyéni szereplésről kifejtette: az első találkozóján sikerült százszázalékot nyújtania, a második, majdnem háromórás meccse azonban sokat kivett belőle, ezért a harmadikon, a 16 között már nem tudta azt nyújtani, amit szeretett volna. Nagy Adrienn teniszcsaládból származik, edzői a szülei, Nagy Tamás és a korábbi háromszoros magyar egyéni bajnok Csurgó Virág.
Ezúttal a 19 éves kora óta edzősködő Nagy Tamás kísérte el Melbourne-be, ami elmondása szerint nagy erőt adott neki.

“Adri győzelme leírhatatlan, fantasztikus élmény volt, főleg azután, hogy a bölcsességfoga begyulladása miatt nem igazán jól sikerült a hazai felkészülés és fizikailag nem volt még a megfelelő állapotban”

– jelentette ki Nagy Tamás, aki szerint lányáék az Australian Openen párosban végig jól játszottak, meccsről meccsre fejlődtek, s a döntőben mindketten a maximumot nyújtották, így nem is volt kérdés, ki lesz a győztes.

A jövőbeli tervekről annyit mondott, hogy az idei Grand Slameket még a junioroknál fogják lejátszani, ezeken kívül még egy-két junior versenyt vállalnak, hogy Adrienn-nek jó ranglistahelyezése legyen, de egyúttal elkezdik a profi felnőtt pályafutását is.

Édesanyja, Csurgó Virág elmondta: még nagy a bizonytalanság abban, hogy Adrienn milyen felnőtt tornákon fog indulni, az új szabály szerint ugyanis a kis versenyeken más világranglista számít majd, s a WTA-rangsort csak a 25 ezer dolláros versenyektől veszik figyelembe. Juhász Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség sportigazgatója, egyben a magyar Fed Kupa válogatott szakvezetője kijelentette, hogy Nagy Adrienn 2017 óta egyike a Csillagok a jövőbe program támogatottjainak, s a Fed Kupa-keretbe is meghívást kapott. Közölte, hogy a tehetséges versenyző a szövetségtől szabadkártyát kap a februárban a BOK Csarnokban sorra kerülő, 250 000 dolláros WTA-torna selejtezőjére.

Kapcsolódó cikkek