Fetter Erik: pozitív nap volt a csütörtöki

Fetter Erik: pozitív nap volt a csütörtöki

Így ítélte meg a magyar sportoló a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki szakaszát.

A hatodik etap során – amint csapata, az EOLO-Kometa közleményében Fetter rámutatott – furcsa módon még szökés sem nagyon akart kialakulni. A laza, egyszerű napba végül az vitt izgalmat, hogy csapattársa, Diego Rosa a hegyi hajrákért megindult, ám senki nem ment vele, a mezőny pedig nem akarta azonnal utolérni, így végül egyszemélyben ő alkotta a nap szökését.

“A legvégén, szokásosan mintegy harminc-negyven kilométerrel a vége előtt beindult a sprintért a verseny, ami természetesen nem volt túl egyszerű, de megszereztük az első top tízes helyezésünket Vincenzo Albanesével. A végén én is próbáltam segíteni, tempót menni, meglehetősen pozitív nap volt”

– értékelt az EOLO-Kometa bringása.

A három magyar versenyző mindegyike a mezőnnyel ért célba: Valter Attila 32., Fetter Erik 40., míg Peák Barnabás 150. lett.

Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres táv vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

Kapcsolódó cikkek