Háromnaposra bővül az idei Central European Tour

Háromnaposra bővül az idei Central European Tour

Háromnaposra bővül Magyarország legjelentősebb nemzetközi országúti kerékpáros versenye, a Central European Tour, amelyet idén július 25. és 27. között rendeznek meg.

Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mezőny az első napon Kassáról Miskolcra (122 km), a másodikon Szerencsről Ibrányra (136 km), a harmadikon pedig Isaszegről Budapestre (127 km) teker. A befutó ezúttal is a pesti rakparton lesz. Az eseményre 15 nemzet 25 csapatának 150 versenyzőjét várják.

Az elnök azt is bejelentette, hogy a Central European Tour nagykövete 2014-ben is az üzbég Dzsamolidin Abduzsaparov lesz, aki pályafutása során mindhárom nagy körversenyen – Giro d’Italia, Tour de France, Vuelta a Espana – kiérdemelte a leggyorsabb sprinternek járó zöld trikót.

Az egykori kiváló versenyző üdvözölte, hogy Orbán Viktor személyében további négy évig – ahogy mondta – sportbarát miniszterelnöke lesz Magyarországnak.

Sutkó Mihály, a Central European Tour főszervezője arról beszélt, hogy Ibrány új helyszínként idén csatlakozik a versenyhez, s a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város emellett június 28-án és 29-én az országúti magyar bajnokságnak is otthont ad. Hozzátette: a közép-európai versenysorozat tovább bővülhet, Borkai Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől, egyben Győr polgármesterétől ugyanis ígéretet kapott arra, hogy a – 2017-ben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) rendező – Rába-parti város 2015-ben csatlakozik a legjelentősebb hazai kerékpáros eseményhez, amelynek programjába ezzel jövőre újabb szakasz kerülhet bele. Szerinte a verseny így még jobban segítheti a hazai kerekeseket a nemzetközi viadalokra való felkészülésben.

A sajtótájékoztatón megjelent az olasz Gilberto Simoni, a Giro d’Italia kétszeres összetett győztese is, aki Abduzsaparov társaságában nyitja majd meg a MKSZSZ által szerdán Budapesten sorra kerülő edzőtovábbképzést, melynek keretében mindketten megosztják majd tapasztalataikat a hazai szakemberekkel. Simoni kijelentette: a kerékpározás nem ismeri a válságot. Ezt azzal támasztotta alá, hogy hazájában a biciklizés az aktív turizmus egyre népszerűbb formája, és Olaszországban például az elmúlt évben nyolc százalékkal nőtt a kerékpáreladások száma.

Katona Kálmán, az ernyőszervezet, a Magyar Keréksportok Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón büszkén számolt be arról, hogy a kerékpár bekerült a 16 kiemelt sportág közé, s a sportágfejlesztésre kapott többlettámogatásból nemcsak az edzők, hanem a versenybírók számára is tudnak továbbképzéseket tartani, beindították utánpótlás-nevelő programjukat, 2017-ben pedig megújul a hazai velodrom, a Millenáris is.

Kapcsolódó cikkek