fotó: pixabay.com

Soha nem álmodott ekkorát a Sopron

Soha nem álmodott ekkorát a Sopron

A korábbiaknál nagyobbat mer álmodni a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe jutott Sopron Basket. Erről beszélt Török Zoltán, a klub ügyvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

“Rendezőként vizsgáztunk és jól vizsgáztunk 2018-ban és 2019-ben is. Bevallom, tavaly kicsit csalódott voltam, hiszen pályáztunk, a FIBA (a nemzetközi szövetség) vezetői mégis másképp látták. Nagyon nehéz megmondani, hogy idén szabad-e pályázni és ha jó pályázatot adunk be, nyerhetünk-e újra”

– fogalmazott Török Zoltán.

A soproni együttes csütörtökön 72-65-re győzött a francia Montpellier vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében, ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot, és sorozatban negyedszer bejutott a négyes döntőbe.

“A helyszínnél sokkal fontosabb, hogy ott vagyunk. Bárhol kell majd pályára lépnünk, úgy szeretnénk ezt megtenni, hogy méltók vagyunk az elmúlt évek sikereihez”

– szögezte le az ügyvezető.

A Final Fourban 2009, 2018, 2019 és 2021 után ötödször szerepelhet a csapat, az eddigi legjobb eredménye a 2018-as, hazai pályán megszerzett ezüstérem volt.

“Merünk nagyobbat álmodni”

– hangsúlyozta Török Zoltán, aki Magyar arany érdemkeresztet vehetett át pénteken a Parlamentben, majd kiemelte, hogy a csapatnak a következő edzésre, mérkőzésre kell koncentrálnia, a szakmai stábnak és a játékosoknak a következő négy hétben úgy kell készülniük, hogy a hullámhegy tetejére érjenek fel április 8-ára. A négyes döntőben pedig saját játékukra és nem az aktuális ellenfélére kell koncentrálniuk.

“A Sopron olyan szintre lépett, amire nagyon régen vártunk, és konstans módon ott tud lenni egy ilyen rangos sorozat legjobb négy csapata között, ez egy csoda”

– fogalmazott a műsorblokkban a női szövetségi kapitány, Székely Norbert.

Az idei négyes döntőt április 8. és 10. között rendezik az egyik résztvevő csarnokában. Eddig a Sopron mellett a favorit török Fenerbahce biztosította a helyét, a Schio (olasz)-USK Praha (cseh) és a Girona (spanyol)-Salamanca (spanyol) párharc a jövő héten folytatódik.

Az már biztos, hogy a Final Four elődöntőjében Gáspár Dávid együttese a Girona-Salamanca csata továbbjutójával csap majd össze.

Kapcsolódó cikkek