“Természetesen senki nem számított arra, hogy március közepén kieső helyen állunk a bajnokságban. Nem kérdés, az eddigieknél sokkal több kell ahhoz, hogy bennmaradjunk. Az előrelépés érdekében mindenképpen változtatnunk kellett, ezért neveztem ki Nikola Lazicsot szakmai igazgatónak”
– nyilatkozta szerdán a klub közösségi oldalán az elnök, Kardos Péter, majd hozzátette, Lazics szabad kezet kapott, olyan változtatásokat alkalmazhat, amelyeket akar.
“Maximálisan hiszek a tudásában, a rutinjában és abban, hogy együtt elérjük a kitűzött célunkat”
– szögezte le Kardos.
Az elnök hangsúlyozta, mindez nem jelenti Simándi Árpád vezetőedző távozását, de mostantól “minden tekintetben Lazics a főnök a szakmai irányításban”.
“Bízom abban, hogy mindenki átérzi a jelenlegi helyzet súlyát. A szezon hátralévő részében minden mérkőzés egy döntővel ér fel, és mindenkinek kötelessége minden meccs minden percében ennek megfelelően küzdeni”
– magyarázta az elnök.
A szerb tréner először 2014 januárja és 2017 nyara között volt a szegediek vezetőedzője, 2022 augusztusától a klub utánpótlásának szakmai felügyelőjeként dolgozott, majd 2023 januárjától tavaly februárig ismét vezetőedzőként tevékenykedett.










