illusztráció

Mezőkövesdre látogat a Ferencváros

Mezőkövesdre látogat a Ferencváros

A címvédő és listavezető Ferencváros a harmadik helyen álló Mezőkövesd otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának slágermérkőzésén.

A találkozó favoritja a zöld-fehér gárda, amely legutóbbi öt idegenbeli fellépésén diadalmaskodott, ráadásul az egész idényben csak egyszer kapott ki, még a negyedik fordulóban a Puskás Akadémia vendégeként.

“A Mezőkövesd jó csapat, jó futballt játszik, nem érdemtelenül áll a bajnokság harmadik helyén. A bajnokság állása miatt kifejezetten érdekes mérkőzésre számítok. Nagyon örülünk a MOL Fehérvár legyőzésének, de nem eshetünk bele abba a hibába, hogy a meglévő előnyünk birtokában elkényelmesedjünk, éppen ezért számunkra a szombat esti meccs is ugyanolyan fontos lesz, mint a többi. Ezúttal is muszáj lesz nyernünk, hogy a szezon végén teljesítsük a célunkat”

– idézte a fradi.hu Szerhij Rebrov vezetőedzőt.

A két csapat eddig 12 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, a Mezőkövesd egyetlen győzelmét 2016. december 3-án aratta a korábbi FTC-tréner, Pintér Attila irányításával. A második helyen álló Fehérvár FC – amely a Ferencvárostól elszenvedett múlt heti vereségét követően a vesztett pontok tekintetében 12 ponttal van lemaradva legfőbb riválisától – az utolsó előtti helyen álló ZTE ellen folytatja szereplését.

A fehérváriak szerdán a Magyar Kupában búcsúztatták az Újpestet, amely tavasszal még nem nyert meccset: a lila-fehérek ezúttal a sereghajtó Kaposvárhoz látogatnak, mivel elcserélték a pályaválasztói jogot.

Az M4 Sport a Budapest Honvéd-Puskás Akadémia és a Mezőkövesd-Ferencváros találkozót élőben közvetíti. A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-tól Körkapcsolásban tudósít, majd 20.12-től a Mezőkövesd-Ferencváros mérkőzés lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójának programja:

szombat:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 17.00
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-Újpest FC 17.00
MOL Fehérvár FC-ZTE FC 17.00
Paksi FC-Debreceni VSC 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 19.30

A tabella:
1.  Ferencváros                           19 14   4   1    36-15  46 pont
2.  MOL Fehérvár FC                21 12   4   5    35-20  40
3.  Mezőkövesd Zsóry FC         21 11   5   5    29-19  38
4.  Puskás Akadémia FC           21  9   7   5    34-24  34
5.  Budapest Honvéd                 21  9   5   7    23-22  32
6.  Diósgyőri VTK                       21  9   2  10    26-29  29
7.  Debreceni VSC                       20  8   3   9    33-35  27
8.  Újpest FC                                20  7   4   9    26-31  25
9.  Kisvárda Master Good         21  7   3  11    26-32  24
10.  Paksi FC                                21  7   2  12    25-37  23
11.  ZTE FC                                   21  5   6  10    27-31  21
12.  Kaposvári Rákóczi FC         21  3   1  17    19-44  10

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC mérkőzést április 7-én pótolják, míg a múlt hétvégén elmaradt Újpest FC-Ferencváros rangadónak még nincs új időpontja.

Kapcsolódó cikkek