A zöld-fehérek és a magyar futballtársadalom, a hétfőn hetvenévesen elhunyt Albert Flóriánt, a klub legendáját, a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását gyászolják. Az egyesület csütörtökön arról számolt be, hogy a 18 órakor kezdődő összecsapáson a játékosok olyan szerelésben lépnek majd pályára, amelyen semmilyen felirat és szponzori logó nincs elhelyezve. A mezen a számon kívül egyedül a Ferencváros címere lesz látható, amelyet az “Albert Flórián 1941-2011” felirat vesz majd körbe.
Ennek kapcsán az FTC köszönetét fejezte ki szponzorainak, a Seat Magyarországnak, a Groupama Garancia Biztosítónak és a bajnokság névadó támogatójának, az OTP Banknak. Az FTC vezetése emellett úgy határozott, hogy erre a mérkőzésre – kivételesen – a jegy megváltásához nem szükséges a szurkolói kártya. A kártya nélkül belépőt vásárlókat arra kérik, hogy a 3-as, illetve a 6-os kaput vegyék igénybe a belépéshez. A szurkolói kártyával rendelkezők a már megszokott módon vásárolhatják meg jegyüket és juthatnak be a stadionba.
A klub arra kéri a drukkereket, hogy “alkalomhoz illő öltözetben, lehetőség szerint gyertyával érkezzenek a mérkőzésre, hogy annak kezdete előtt egy közös gyertyagyújtással emlékezhessenek meg Albert Flóriánról.” A Császárt vasárnap délben, az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra. A temetés mindenki számára nyilvános, de az egyesület arra kéri a szurkolókat, hogy a temető szűkös befogadóképessége miatt aki teheti szombaton, a róla elnevezett stadionban felállított ravatalnál rója le kegyeletét Albert Flórián előtt.