forrás: pixabay.com

Még lehet kvótánk ritmikus gimnasztikából

Még lehet kvótánk ritmikus gimnasztikából

Pigniczki Fanninak a szerdától vasárnapig tartó várnai ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon lesz utoljára esélye kvótát szerezni az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára.

A magyar szövetség (MRGSZ) tájékoztatása szerint a kvalifikáció szempontjából az egyéni összetett verseny 24-es döntője számít majd, ahova a csütörtöki és a pénteki selejtezők eredménye alapján lehet bejutni, minden országnak legfeljebb két versenyzővel. A rangsorból kikerülnek a már kvótát szerzett országok sportolói, és így talál gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog, amit a legjobban szereplő, kvalifikációval még nem rendelkező ország sportolója kap.

Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke szerint az már biztos, hogy Pigniczki a legrosszabb esetben elsőszámú tartalék lesz az olimpián, vagyis amennyiben bárki visszalép, a helyét automatikusan a magyar tornász veszi át.

A 2019-es világbajnokság összesített rangsora alapján számított rendezői – úgynevezett “leeső” – kvótáért vívott versenyben a magyar sportoló a második helyen áll Salome Pazhave mögött, így az az eshetőség is fennáll, hogy amennyiben a georgiai a 24-es összesített verseny alapján kijut az olimpiára, a rendezői kvóta Pigniczkié lesz.

“Fanni gyakorlatai teljesen rendben vannak, a tudása, az elismertsége is megvan, a bírók szeretik, de hibátlan gyakorlatokat kell bemutatnia. Most csak ezen múlik. Nagy kihívás, hiszen a fináléban egymás után négy hibátlan gyakorlatot kell előadnia a lehető legjobb eredmény eléréséhez, ami óriási mentális teher”

– nyilatkozta Deutsch-Lazsányi, majd hozzátette, Pigniczki fizikailag felkészült, és az edzésmunkáját is az Európa-bajnoki programhoz igazították.

“Úgy vélem, Fanninak abszolút megvan az esélye a kvótára, minden azon múlik, ki, milyen napot fog ki szombaton”

– szögezte le.

A felnőtt egyéni versenyben Wiesner Hanna is ott lesz, a felnőtt együttes kéziszercsapat Farkas Júlia, Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág, Somhegyi Réka, Urbán-Szabó Mónika összeállításban, a junior csapat pedig Hegedűs Hanna, Mészáros Alexa Amina, Szabados Dóra, Tukacs Lotti, Varga Lujza, Virga Emma, Márton Minea összetételben szerepel Várnában.

Szombaton a nemzetek közötti csapatverseny végeredményét is kihirdetik, ebbe az egyéni selejtező nyolc, továbbá a felnőtt együttes kéziszercsapat két selejtezőbeli gyakorlata számít bele, és azért fontos, mert csak a legjobb 12 nemzet vehet részt az idei világbajnokság csapatversenyében.

Az Európa-bajnokság programja:

szerda:
junior együttes kéziszercsapat, selejtezők (5 labda, 5 szalag) 12.25
junior együttes kéziszercsapat szerenkénti döntők (5 labda, 5 szalag) 18.00

csütörtök:
felnőtt egyéni verseny, selejtező (karika, labda) 9.00

péntek:
felnőtt egyéni verseny, selejtező (buzogány, szalag) 9.00

szombat:
felnőtt egyéni összetett, döntő 9.00
felnőtt együttes kéziszercsapat, selejtező (5 labda; 3 karika, 2 pár buzogány) 15.30

vasárnap:
felnőtt egyéni verseny, szerenkénti döntők (karika, labda, buzogány, szalag) 9.00
felnőtt együttes kéziszercsapat, szerenkénti döntők (5 labda; 3 karika 2 pár buzogány) 12.00

Kapcsolódó cikkek