Csaknem 300 versenyző érkezik Debrecenbe

Csaknem 300 versenyző érkezik Debrecenbe

Ritmikus GimnasztikaA ritmikus gimnasztika világkupa jövő márciusi debreceni nyitóversenyére eddig 28 ország mintegy 290 versenyzője jelentkezett, az előkészületek is megfelelően haladnak.

Korom Norbert, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke bejelentette azt is, hogy 2017-ig minden évben szeretnék, ha a vk-sorozat egyik állomása a debreceni Főnix Csarnok lenne és erre kandidálni is fognak.     A szövetség vezetője szerint a ritmikus gimnasztikában az 1988-as szöuli olimpián elért hatodik hely volt a magyar csúcs Sinkó Andrea révén, erre a szintre szeretnének visszakapaszkodni a nemzetközi porondon. A világkupával együtt nemzetközi felnőtt és junior versenyt is rendeznek. Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője biztosította a versenyzőket és sportvezetőket arról, hogy az előkészületek megfelelően haladnak, minden adott ahhoz, hogy újabb színvonalas világversenyt láthassanak a Főnix Csarnokban.     

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt közölte, hogy a városmarketing része a nemzetközi sportversenyek debreceni megrendezése évente több alkalommal, de az is céljuk, hogy az egyes sportágak gyökeret verjenek a városban tanuló összesen 70 ezer diák között.     Deutsch Tamás, a verseny társszervezője, az MTK elnöke ehhez kapcsolódva azt mondta, modellértékű a Debrecenben kialakított verseny- és tömegsport-fejlesztési, illetve sportlétesítmény-fejlesztési stratégia. Szerinte ennek a másfél évtizedes, tudatos munkának a gyümölcse például Risztov Éva olimpiai aranyérme és a DVSC futballcsapatának hat bajnoki címe is. Szerinte bár a ritmikus gimnasztikában Magyarország nincs a világ élvonalában, de annak nemzetközi fejlődési ütemével lépést kell tartani.     A világkupa 2010 után tér vissza Debrecenbe és Magyarországra.     A magyar válogatottból Vass Dóra, Böröcz Bianka és Kécza Daniella egyéniben indul, míg az együttes kéziszer-csapatba Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra és Tóth Sarolta kapott meghívót.

Kapcsolódó cikkek