forrás: pixabay.com

Igazgató lett a neves focista

Igazgató lett a neves focista

Lisztes Krisztián elhagyta a Ferencvárost, és egy budapesti utánpótlás-nevelő klubnál, az egy éve működő UDSE-nél lett tehetségfejlesztési igazgató.

A szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón – amelyen tortát is kapott 44. születésnapja alkalmából – elmondta, nagyon szép és szakmailag tartalmas éveket töltött a Ferencváros utánpótlásában, ahol több korosztályos csapat edzője és a tehetséggondozás vezetője volt.

“Hálás lehetek a Fradinak az öt év óriási tapasztalatáért, de úgy éreztem, eljött a váltás ideje”

– közölte. Az UDSE megkeresésével kapcsolatban hozzátette: szimpatikus volt számára Lambert Zoltán klubelnök elképzelése és filozófiája, továbbá az egyesület által képviselt német szakmai vonal. Hozzátette, a Borussia Dortmunddal meglévő partneri kapcsolat mellett Theo Schneider sportszakmai igazgató szerepvállalása is vonzónak bizonyult. Schneider volt az, aki annak idején – még ferencvárosi vezetőként – a zöld-fehérek utánpótlásához hívta.

“Bízom benne, hogy sikerül megtalálni, megfelelően tovább képezni és fejleszteni a magyar tehetségeket, hogy abból aztán az egész magyar futball profitáljon. Minden edzésen ott vagyok, külön edzést is tartok, szakmai kérdésekben segítek. Más jellegű a feladatom, mint egy edzőnek, aki egy csapatot irányít, de úgy éreztem, szeretném a szakmának ezt a részét is kipróbálni, megtapasztalni, belekóstolni kicsit a vezetésbe is”

– nyilatkozta.

Lisztes Krisztián azt mondta, nem tart attól, hogy edzőként utánpótlásvonalon ragad, és UEFA pro licences szakemberként soha az életben nem lesz lehetősége felnőtt csapatot irányítani.

“Fiatal vagyok még, az a lényeg számomra, hogy a labdarúgásban tudjak dolgozni. Igazából mindegy, milyen vonalon, mert szakmai tapasztatot bármilyen szinten bőven lehet szerezni. Gyerekekkel dolgozni teljesen más feladat, sok tekintetben még nagyobb felelősség is, mint felnőttekkel. Hiszem, hogy idővel úgyis mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb helyet, legyen az utánpótlás vagy felnőtt vonal” –

mondta.

A 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar tehetsége volt. A Ferencváros saját nevelésű játékosa a Bundesligában is karriert futott be: a stuttgarti évek után a Werder Bremenhez került, amellyel bajnok lett. Később megfordult a Mönchengladbachnál és a Hansa Rostocknál is, míg Magyarországon a Ferencváros mellett volt a Szeged, a Vasas, a Paks, a REAC és végül a Soroksár játékosa.

Lambert Zoltán elnök kiemelte, a klubnál a német szövetség és a dortmundi klub módszerei alapján képzik a játékosokat, terveik szerint 18 éves korig. Tavaly két korosztállyal (U12 és U13) kezdtek, idén újabb csapatot toboroztak.

Eddy Boekamp, a Borussia utánpótlás vezetője hangsúlyozta: a partneri program keretében minden szakmai támogatást megadnak a budapesti egyesületnek, amelynek segítségével szeretnék megtalálni azt a magyar tehetséget, aki a Dortmundhoz kerülhet és ott akár a nagycsapatnál is számításba veszik. Theo Schneider, az UDSE sportszakmai igazgató elmondta: szakmai céljuk, hogy labdarúgóik 16 évesen akár Bundesliga-csapat korosztályos keretében is megállják a helyüket. Kiemelte, ebben az életkorban sok magyar került ki külföldre az elmúlt években, de hiába a tehetség, a megfelelő alapok hiányában a 80-90 százalékuk hamar vissza is tért.

Kapcsolódó cikkek