forrás: Pixabay.com

Ez a csapat nyerte az alapszakaszt

Ez a csapat nyerte az alapszakaszt

A MÁV Előre nyerte a férfi röplabda Extraliga alapszakaszát, miután az utolsó, 22. forduló rangadóján 3-2-re nyert a címvédő Kaposvár vendégeként.

A két csapat első alapszakasz-mérkőzését a somogyiak idegenben 0-2-ről fordítva nyerték, így ők várhatták kedvezőbb helyzetből a első helyről döntő találkozót.

A Magyar Kupában ugyanakkor a MÁV Előre a negyeddöntőben kiejtette a tavaly ott is győztes somogyaiakat, s jövő vasárnap története első kupadöntőjét játszhatja majd Miskolcon a Kazincbarcikával.

Szezonbeli negyedik összecsapásukat a MÁV Előre kezdte jobban, az első játékrész hajrájáig vezetett is a székesfehérvári együttes, de a hazaiak 15-18 után rendezték védekezésüket, agresszívan szerváltak, így sikerült fordítaniuk.  A második szettre is lendületben maradt a címvédő, de a vendégek az albán Redi Bakiri ászaival fordítottak, majd a feszült, sok reklamálást hozó végjátékban elsősorban annak köszönhetően tudtak összesítésben kiegyenlíteni, hogy kevesebbet rontottak vendéglátóiknál.

A harmadik felvonásban kihasználta lélektani előnyét és hamar hatpontos előnyt épített ki a MÁV Előre, majd lehengerlő játékkal fordította meg a mérkőzést.

A negyedik játszmára összeszedte magát a házigazda, amely precízen röplabdázott, s jó nyitásaira alapozva gyakorlatilag végig vezetve mentette döntő szettre a rangadót. Ebben aztán a MÁV Előre volt a jobb, főleg amiatt, mert több “extra” pontot – ásznyitás, jó blokk – tudott szerezni riválisánál. A székesfehérváriak jobb játszmaarányuknak köszönhetően megnyerték az alapszakaszt, így az egész rájátszásban pályaelőnyben lesznek.

A 134 perces mérkőzésen a hazaiaktól Hubicska Patrik 18, a vendégektől Pesti Marcell 21 pontig jutott.

A játéknap másik összecsapásán a harmadik MAFC nagy csatában, 3-2-re győzte le fővárosi riválisát, a Pénzügyőrt. A két csapat a két hét múlva rajtoló negyeddöntőben is egymással csap majd össze, oda az 1-8. helyen záró együttesek jutnak.

Eredmények:

MAFC-Pénzügyőr SE 3-2 (18, -21, 18, -24, 12)

Fino Kaposvár-MÁV Előre Foxconn 2-3 (21, -25, -14, 23, -12)

A tabella:

1. MÁV Előre Foxconn 21 1 65- 7 63 pont

2. Fino Kaposvár 21 1 65-12 63

3. MAFC 17 5 54-25 48

4. GreenPlan-VRCK 12 9 46-36 39

5. DEAC 12 9 40-37 32

6. Pénzügyőr SE 11 11 43-38 35

7. Kecskeméti RC 11 11 40-39 32

8. Dág KSE 7 14 27-48 22

9. MEAFC-Peka Bau 7 14 30-50 19

10. TFSE 6 15 30-51 22

11. Vidux-Szegedi RSE 4 17 18-53 12

12. DKSE – 22 4-66 0

Kapcsolódó cikkek