Az MMA – az elmúlt évekhez hasonlóan – 200 millió forint összegben hirdet nyílt pályázatot az államháztartás alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
“A pályázat (kódja MMA-22-P) célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez”
– közölte az MMA pénteken.
A vissza nem térítendő támogatás összegének alsó határa 500 000 forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges. A támogatás a pályázó pályázatban megjelölt, 2022. január 1-je és 2022. december 31. közötti időpontjában megvalósuló, a kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem terítendő támogatás.
A rendelkezésre álló összeget az MMA tagozatai között egyenlő arányban osztják fel.
A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges. A pályázatot az MMA pályázati rendszerébe lépve lehet benyújtani március 7-ig, a részletes kiírás és útmutató a köztestület honlapján, a pályázatok menüpont alatt található meg.