Országos pályázatot hirdetett a Lego és a MOME kreatív felnőtteknek

Országos pályázatot hirdetett a Lego és a MOME kreatív felnőtteknek

Az Alkosd újra a világod! című kreatív megmérettetésre rendhagyó módon nem gyerekek, hanem felnőttek jelentkezését várják az illetékesek. Ezt közölték a szervezők hétfőn.

“Tavaly év végén az egyetem hallgatói és munkatársai számára meghirdetett TALENT AWARDS 2020/21 pályázat most egy országos felhívással is bővül, melyre Magyarországon élő felnőttek jelentkezhetnek, hogy próbára tegyék magukat a mozaiktechnika világában”

– olvasható a közleményben.

A téma nem más mint: egy LEGO mozaikkép készítése otthoni szettek használatával

Mint írják, a pályázók feladata az, hogy a Lego Rebuild the World szlogenjével összhangban saját szemszögükből újragondolják, átépítsék a világukat, valamint annak egy őket foglalkoztató részét.

Mindezt síkban épített mozaik formában kell megvalósítani, az alkotás mérete pedig maximum 1-szer 1 méter lehet.

“A MOME örömmel vág bele a közös pályázatba, hiszen alapvető feladataink közé tartozik, hogy a kor kihívásait, a bennünket érő impulzusokat megértsük, s innovatív megoldásokat keressünk azokra. Kreatív, kísérletező, kíváncsi, a határterületek izgalmas lehetőségeit kutató megoldásokra, eredményekre és mindezek láthatóságára törekszünk”

– idézi a közlemény Barcza Dánielt, a MOME stratégiai és kutatási rektorhelyettesét.

Ez az első olyan projekt Magyarországon, amely 18 év feletti kreatív gondolkodóit szeretné megszólítani a Lego.

A felnőttek körében világszerte és hazánkban is egyre népszerűbb a Lego-építés, amely a kreatív kikapcsolódás eszközével segíti a stresszoldást és a feltöltődést.

“Ezzel a pályázattal ezt az élményt szeretnénk megosztani minél szélesebb körben”

– mondta el a pályázatról Sipos Judit, a Lego Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A legjobb 10 munka automatikusan bekerül a TALENT AWARDS 2020/21-es kiállításának repertoárjába. A 10 versenyző közül a legjobb 3 további nyereményekre számíthat és részt vehet egy különleges MOME workshopon. A nyertes közreműködhet a MOME berkein belül zajló pályázat fődíjának, egy többméteres Lego-mozaikfalnak a megépítésében.

A pályázati kiírás részleteiért kattintson ide.

A pályázatra február 28-ig lehet jelentkezni, a pályaművekről készült fotókat pedig március 16-ig várják a szervezők.

Kapcsolódó cikkek