„Lényegesen könnyebb jól dirigálni, mint rosszul hegedülni.” Beszélgetés Ligeti András Kossuth-díjas karmesterrel

„Lényegesen könnyebb jól dirigálni, mint rosszul hegedülni.” Beszélgetés Ligeti András Kossuth-díjas karmesterrel

A mester munka közbenLigeti András ötéves kora óta karmesternek készült, 17 évesen felvételt nyert a Budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakára, ahol először Halász Ferenc növendékeként szerzett művészdiplomát, majd Kórodi András tanítványaként a karmesterképzőt is elvégezte. Hegedűművészként több nemzetközi versenyt megnyert, mégis a karmesteri pályát választotta. Egy zenekari próba után beszélgettünk hivatásáról, az állandó „macska-egér harcról”, azaz a karmester és a zenekari muzsikusok viszonyáról.

– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester- és karvezetés képző tanszék egyetemi docense. A hangszeres művész és a karmesteri pálya is egész embert kíván. Hogyan fér meg Önben mindkettő? 

– Úgy, hogy két ember helyett élek – kezdte a beszélgetést Ligeti András. Szellemi terhelésben valóban a duplája, gyakran előfordul, hogy éjjel felkelek kipróbálni azt a zenei elképzelést, ami éppen akkor eszembe jut.

– 17 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia hegedű tanszakára. Több nemzetközi hegedűversenyt megnyert, mégis a karmesteri pályát választotta. Miért?

– A döntésemnek nem volt köze a hegedüléshez. Egyszerűen arról van szó, hogy a zene együttes hangzása érdekelt igazán. Bármilyen furcsán hangzik, öt éves korom óta karmesternek készültem. Hegedülni azért kezdtem el, mert valamilyen hangszeren tanulnom kellett, és a hegedű megtetszett. Elég hosszú ideig párhuzamosan végeztem mindkettőt, majd annyi karmesteri felkérésnek kellett eleget tennem, hogy le kellett mondanom a napi kötelező gyakorlásról. Most a „reneszánszom” élem, elkezdtem újra hegedülni, kurzust is fogok tartani.

– Milyen kurzust?

– Kitaláltam egy – szerintem – érdekes dolgot, a címe az lehetne: „Azonosságok a hegedülés technika és a vezénylés technika között.” Több pontból állítom össze a programot, a karmester-jelölteknek egy igazi nagy kihívást, a Denevér–nyitányt választottam, jómagam pedig Paganini: 24 Caprices analóg helyeit fogom bemutatni egy 3-4 napos mesterkurzus keretében. A tanítást is átreformáltam, hegedűvel tanítok karmesterséget.

– Ilyesmiről még nem hallottam. Lehet hasonlóság a hegedülés és a karmesterség között?

– Igen. Egyrészt óriási anatómiai összefüggések vannak – a két kar működése, a két kéznek egymástól függetlenül kell tudnia mozogni, és ehhez hasonlók. Érdekes módon azt hiszik az emberek – mellesleg én is azt hittem -, hogy aki vonós hangszeren játszik, annak jobban rááll a keze a dirigálásra. Mostanában egyébként azt a tendenciát látom, hogy egyre több hegedűs kezd el dirigálni, és szép lassan leteszi a hangszert. Tulajdonképpen én is így voltam vele, lehetetlen a két dolgot együtt magas szinten végezni. Ha belegondolok, sose szerettem igazán koncerten hegedülni, a hegedülés lényegesen nagyobb stressz, mint a dirigálás.

– Mások is osztják ezt a véleményét?

– Azt nem mondanám, hogy könnyebb a vezénylés, inkább úgy fogalmaznék, hogy teljesen más típusú tevékenység. A két szakma között alapvető különbség, hogy egy hangszeres muzsikus nagyon megérez öt nap kihagyást. Tudom, furcsán hangzik, de nagyon sokat kell gyakorolni még ahhoz is, hogy az ember nagyon rosszul hegedüljön. A karmesterek egy alapvetően jól megalapozott manuális képzettséggel azt gondolják elég, ha valaki jó muzsikus, dirigálni „csak” oda kell állni, a zenekar pedig játsszon jól. Én ebben nem hiszek, és morálisan sem találom helytállónak, abban viszont nagyon hiszek, hogy ez egy megtanulható szakma. Lényegesen könnyebb jól dirigálni, mint rosszul hegedülni. Jól hegedülni nagyon nehéz, és olyan manuális képességeket feltételez, melyekkel nem sok ember rendelkezik – többek között én sem. Hegedűsként néha úgy éreztem izzadságszagú a játékom és „otthagyom a fogam”, karmesterként soha nem éreztem ilyet.

– A karmesterről jutott eszembe, hogy Claudio Abbado mellett is dolgozott.
 
– Ez valóban így van. Solti-ösztöndíjjal kerültem Bécsbe, ahol Karl Österreichernél tanultam, majd Claudio Abbado asszisztense és közeli munkatársa lehettem. Egy hihetetlenül szerény embert képzeljen el, mindenféle sztárallűrtől mentesen. Miután a Mahler Ifjúsági Zenekar irányítását rám bízták, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy asszisztensként kezdtem nála, de már a kollégájának, vele teljesen egyenrangú partnernek tekint. Egyébként ha összeszámolom, összesen tíz évig tanultam a vezénylést – öt évig Budapesten, majd Bécsben. Itt jegyezném meg, hogy Abbado és Zubin Mehta is 8-10 évig tanulták a Bécsi Zeneakadémián ezt a szakmát. A tanulmányaim során kezdett megfogalmazódni bennem, hogy tíz probléma közül kilenc valójában a karmesteren múlik. Szerintem, ha a karmester jól megold egy adott frázist, a zenekari muzsikus el tudja játszani. Ha pedig nem, akkor általában akadályozva van – többnyire a karmester által. Sok tanulás és rengeteg tapasztalat szükséges ahhoz, hogy megérezzük mikor kell beavatkozni és hogyan, illetve mikor kell abszolút békén hagyni a zenekart.

– A világ minden részén voltak karmesteri felkérései. Külföldi vendégszereplései során vajon tudták a zenekari muzsikusok, hogy Ön hegedűművész is?
 
– Az a meglátásom, hogy a zenekari muzsikusok általában nem szoktak utánanézni ki a vendégkarmester, gyakran azt sem tudják mi a műsor. Nem is tartom fontosnak, úgyis lelepleződöm – nyolc évig mégiscsak koncertmester voltam az Opera zenekarában. Pedig –bevallom – sose szerettem zenekarban játszani.

– Miért nem?

– Mert vannak kifejezetten nárcisztikus típusú művészek, akik csak az irányítással tudják igazán élvezni a zenét, és abban hisznek legjobban, amit saját maguk közvetítenek. A karmestert nem tartom többre, mint egy híd a zeneszerző és a zenekari muzsikusok között. Ha már itt tartunk, had’ mondjam el, hogy meglátásom szerint az elmúlt 10-15 évben a karmesterség egy teljesen félreértett szerepkörré vált. A közönséget rászoktatták arra, hogy az est fénypontja a karmester, ami nem igaz. Abban hiszek, hogy fontos része a produkciónak, de csak egy része. Fontos a karizmája, de nem értem miért kell intelligens, jó humorú, kedves embereknek teljesen megváltozniuk, ha felállnak a dobogóra.

– Ennek oka az is lehet, hogy a mai világban minden felszínes. A tévéműsorok, a valóság-showk azt sugallják, hogy „cirkusz kell a népnek”, kell a „hókusz-pókusz”, mert sokan úgy gondolják, hogy ettől lesz valami jó.

– Igen, nyilván van ebben egy külső manipuláció, egy üzlet. De régebben nem volt ennyire túl fetisizálva a karmester. Karmester nélkül többnyire minden megoldható lenne. Arra gondolok, hogy a fúvósok – legtöbbször – maguktól korrigálják a hamisságot. Az egységes zenekari hangzáshoz viszont a vonósokkal kell szót érteni.

– Ön szerint számít, hogy egy karmester magas szinten képzett hangszeres muzsikus is? 

Igen.

– Ez miben mutatkozik meg?
 
 Az érzetekben. Érezni lehet, hogy egy fúvós mikor vesz levegőt, hogyan frazeál, vonósoknál milyen az, amikor a bőgő együtt játszik a csellóval. Más dirigálni egy bőgőt, mint egy első hegedűt.

– Ha össze lehetne hasonlítani a hangszeres művész és a karmester szakmát, melyiket tartja nehezebbnek?
 
Rafinált kérdés, mert egy zenekari muzsikus ma olyan fokon képzett, hogy fel sem merül, hogy valaki rossz. Egy első oboista, egy első fuvolista, egy koncertmester azért került arra a posztra, mert jó. Nem értem miért nem evidencia, hogy egy
karmesternél is ugyanilyen elvárások vannak?!

Azt kérdezi, melyik nehezebb? Hegedülni megtanulni hét év sem elegendő, a jó dirigáláshoz – állítom – maximum egy év szükséges. Sőt, a dirigálás manuális részét egy hónap alatt is el lehet sajátítani, látom a növendékeimnél. Jól csinálni viszont mindkettőt nehéz. A karmesterségnek is, mint egy hangszernek megvannak a bizonyos szabályai, törvényei. Dirigálni bárki megtanulhat, de karmester nem mindenkiből lesz.

– Hogy fogalmazná meg, mi a különbség a karmester és a dirigens között?

Úgy szoktam mondani, hogy vannak jól képzett dirigensek, de attól, hogy valaki tisztán, világosan üt, attól még nem karmester, ő még csak a KRESZ-t tudja.

– Kanyarodjunk vissza a kurzusaihoz. A karmestereknek tartott vonós kurzusain a vonásokon és a fekvés-váltásokon kívül milyen ismereteket, tapasztalatokat ad át hallgatóinak?

– Például hogyan tudja megoldani egy hegedűs az adott műben felmerülő nehézségeket, frazeálásokat. Hangszerrel a kezemben bemutatok többféle megoldási lehetőséget, és a résztvevők meghallják a különbségeket. Nem elvárás, hogy értsenek hozzá, hiszen azért van a koncertmester. De legalább tudni fogják mit akarnak kérni a zenésztől – például melegebb színt. Tőlem igazán a memorizálás kérdését várják el, hogy hogyan lehet egy darabot kívülről megtanulni.

– Van erre valamilyen speciális módszere?

– Biztos létezik többféle módszer is, én egyet tudok, ami egy egyszerű analitikus módszer. Nem én találtam ki, hanem Igor Markevics, akinél jártam egy kurzuson egész fiatal koromban. A módszer lényege tulajdonképpen egy formai analízis, ami azt jelenti, hogy a nagy formától egészen az egyes hangokig lebontja a művet, és formailag elemzi. Igazán a művek megfejtése a hosszú idő, nem a memorizálás, és ez a módszer működik az összes műnél. A növendékeimnek pl. egy A 4-es lapra a Denevér-nyitányt kell tudniuk leírni – mi a formája, hány tagú egy téma, hány taktusos a visszatérés, van-e rövidített forma, stb. Igaz, a karmesterség nem sportteljesítmény, nem szükséges kotta nélkül dirigálni, de TUDNI kell.

– Kik jelentkeznek a kurzusaira?

– A hallgatóimnak tartom elsősorban, de karvezetés- és énekszakos hallgatók is jelentkeznek.

– Meglepően hangzik, hogy énekeseket is érdekel egy vonós kurzus.

– Érdekli őket a frazeálás, valamint a vonótechnika és a légzéstechnika hasonlósága. Pl. egy vonóval hány hangot lehet eljátszani, és egy levegővel hány hangot lehet elénekelni. Nagyon sok analógia van, és ezért sincs a zenélés válfajai között rettenetes nagy különbség. Arra gondolok, hogy a dallamhangszereknél a törvények ugyanazok – levegő kell, és értelmesen kell tudni eljátszani.

– Mik a jövőbeli tervei, elképzelései?

– A jövőről nem szeretnék beszélni, mert ma csak arról szabad beszélni, ami már megtörtént. Itthon pillanatnyilag a tanítással foglalkozom, Denevér előadásokat fogok dirigálni, készülök a kurzusomra, gyakorolok, de legfőképpen gondolkodom. Nyáron elkezdtem Brahms és Beethoven hegedűversenyeket gyakorolni, és azt vettem észre magamon, hogy más lett a viszonyom a szimfonikus zenéhez. A gyakorlás sokkal aprólékosabb munka, átállítja az ember agyát mentálisan. Egy hangszerrel való közvetlen viszony egészen más, a hangszeres művész és a karmester most egymásra talált bennem. Ez egy hihetetlen felfedezés.

Medvegy Erzsébet

Kapcsolódó cikkek