Suppan Gergely: az árrésstoppal eddig átlagosan 16 százalékkal csökkentek az árak

Suppan Gergely: az árrésstoppal eddig átlagosan 16 százalékkal csökkentek az árak

Az első napok adatai alapján az árrésstop bevezetésével az átlagos árcsökkenés mértéke elérte a 16 százalékot, végeredményben várhatóan ennél is nagyobb lesz a csökkenés. Erről beszélt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Hozzátette, óriásit zuhant a tejtermékek ára az árréstopnak köszönhetően, nagyjából felére csökkent, és egyes esetekben a 60 százalékot is meghaladta a csökkenés. Jelentős csökkenés volt néhány feldolgozott hústerméknél is.

“A hétfőtől bevezetett profitplafonban 30 termékkör több mint ezer terméke érintett. Az árak csökkenését 760 termék esetében figyelték meg”

– jegyezte meg, majd jelezte, a hatóságok a kezdetektől szigorúan ellenőrzik az árak alakulását, az árrésstop betartását a boltokban, május 31-ig. Amennyiben ezek az árszintek megmaradnak, nincsen szükség további lépésekre – vélekedett Suppan Gergely.

“Egyértelműen lefelé fogja húzni az inflációt”

– fogalmazott, hozzátéve: a háztartások “inflációs érzetét” döntően az élelmiszerárak határozzák meg, amennyiben visszaesés következik be, ez az inflációs érzetet is jelentősen csökkentheti, javítja a fogyasztói hangulatot, támogatja a fogyasztást.

“Az árrésstop önmagában akár közel egy százalékponttal csökkentheti az inflációt, ugyanakkor kedvező hatása lesz az üzemanyagárak csökkenésének is”

– mondta.

Kitért arra, hogy a német parlamentnek az adósságfék eltörléséről szóló intézkedésének lesznek közvetlen kedvező hatásai, mivel Németország fontos exportpartnere Magyarországnak, a német gazdaság “felpörgése” a magyar gazdaság újraélénküléséhez is hozzájárul.

Kapcsolódó cikkek