"Fidesz: nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó

"Fidesz: nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó

Halász János, fotó: fidesz.huA Fidesz-frakció szóvivője szerint az új parlamenti ciklus első ülésén szavazhatnak a képviselők a "Stop Soros" törvénycsomagról.

Halász János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel hangsúlyozta, nagyon fontos jogszabályról van szó, ezért is terjesztették be azt, és kezdődik meg a tárgyalása.  A jogszabály egyes részei kétharmados támogatást igényelnek, amellyel a koalíció jelenleg nem rendelkezik, az ellenzékre pedig “nem lehet számítani”, hiszen “ezek a pénzért, hatalomért mindenre képesek” – fogalmazott a kormánypárti politikus. A baloldaliak ráadásul már korábban jelezték, hogy nem értenek egyet a javaslattal – tette hozzá.

A Fidesz-frakció azon döntéséről, hogy Magyarország ne lépjen ki a migrációs világegyezmény tárgyalásából, Halász János kijelentette, “nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó”. Nagyon sok szövetségesünk lesz a “Soros-tervet” visszaidéző javaslatcsomag elleni fellépésben – jelentette ki a frakció szóvivője.

Kapcsolódó cikkek