Karácsony Gergely, a Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje Budapest mindenkié! címmel kampányindító sajtótájékoztatót tart a Fõvárosi Közgyûlés épületének udvarán az V. kerületi Városház utcában 2019. január 10-én, fotó: Bruzák Noémi/MTI (archív)

Stockholmot követné Karácsony Gergely

Stockholmot követné Karácsony Gergely

Az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje a stockholmi példát követné a dugódíj ügyében.

Karácsony Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta,

a svéd fővárosban először fejlesztették a közösségi közlekedést és P+R parkolókat építettek, majd átmenetileg behajtási díjat vezettek be a belvárosban, végül pedig népszavazáson kérdezték meg az embereket arról, hogy a behajtási díj maradjon-e később is.

“Stockholmban ennek köszönhetően a világ egyik legjobb közösségi közlekedése működik, és komoly lépéseket tettek a légszennyezettség csökkentése érdekében is”

– emelte ki a politikus.

Karácsony Gergely reagálva a főpolgármester sajtótájékoztatójára azt mondta,

Tarlós István hosszú, értelmezhetetlen okfejtést folytatott a dugódíjról, de az nem derült ki, ő mit gondol róla, és egyébként is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz a behajtási díjról.

A XIV. kerület polgármestere a zuglói parkolási rendszerre kitérve azt mondta,

ha a főpolgármester meg van győződve arról, hogy a zuglói parkolás veszteséges, akkor a budapesti önkormányzat fizesse vissza azt a 60 millió forint nyereséget, amelyet a zuglói parkolási rendszer nyereségéből fizettek be a fővárosnak.

Karácsony Gergely megjegyezte azt is, hogy délelőtt Zuglóban képviselőtestületi ülés lett volna, hogy a Fidesz kezdeményezésére létrejött, parkolási rendszert vizsgáló bizottság elkezdje a munkáját, a Fidesz azonban leszavazta a saját kezdeményezését, amikor nem fogadta el a napirendet, ezzel pedig megakadályozták azt is, hogy a kerület javítson a parkolási rendszerén, költséghatékonyabbá téve azt.

Kapcsolódó cikkek