Koronavírus: pert indít Gyurcsány Ferenc pártja

Koronavírus: pert indít Gyurcsány Ferenc pártja

A Demokratikus Koalíció (DK) azért, hogy a kormány elárulja, hány emberen végeztek eddig koronavírustesztet Magyarországon perre viszi az ügyet. Ezt közölte az ellenzéki szervezet pártigazgatója, országgyűlési képviselője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Sebián-Petrovszki László azt mondta, hogy bár a hivatalos tájékoztatási oldalon közzéteszik a mintavételek mennyiségét, fennáll a gyanúja, hogy a tesztelt emberek száma ennek csupán a töredéke.

Amennyiben így van, akkor az botrány, aminek következményei kell, hogy legyenek, ha viszont nincs így, akkor nincs ok a “titkolózásra” – hangoztatta.

Ha igaz, hogy egy embert 3-szor/4-szer is tesztelnek, akkor a hivatalosan közölt mintegy 60 ezer mintavétel csupán 15-20 ezer ember megvizsgálását takarja. Ebben az esetben “érdemben nincs tesztelés”, csak “kormányzati alibizés” van, és a kabinet sem tudja, hogy valójában hányan fertőzöttek az országban. Pedig ha újra akarják indítani a gazdaságot, ez egyáltalán nem mindegy – jelentette ki a DK pártigazgatója.

Úgy vélekedett, érdektelen, hogy hány tesztet használtak el. A lényeg az, hogy hány embert vizsgáltak meg, és az egész világon ezt az adatot hozzák nyilvánosságra – mondta.

Sebián-Petrovszki László úgy fogalmazott: “erős a gyanú”, hogy azért “titkolják el” a tesztelt emberek számát, mert az “botrányosan alacsony”. Azt mondta, hogy a DK először közérdekűadat-igényléssel fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban a pártot “cinikusan” a hivatalos tájékoztatási oldalra irányította, amelyen nem található meg a kérdezett információ.

A pártigazgató közölte, a DK pert indít ezért. El akarja érni, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs közölje, hány embert teszteltek eddig.

Az ellenzéki szervezetnek “erős a gyanúja”, hogy ennek az adatnak a lakosságszámhoz viszonyított aránya lényegesen alacsonyabb, mint a környező országokban.

“Elég a sumákolásból, a magyaroknak joguk van tudni a kérdéses információt”

– hangoztatta Sebián-Petrovszki László.

Kapcsolódó cikkek