Elkezdődött a bajai Till Tamás 2000-es meggyilkolásával vádolt férfi pere szerdán a Kecskeméti Törvényszéken.
Virágot tart egy megemlékezõ a dunai hajóbaleset két magyar áldozatának, a Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatásán a Margit hídon 2019. július 12-én, fotó: Mónus Márton/MTI
Már a tárgyalóteremben vannak az érintettek a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében indult büntetőper új elsőfokú tárgyalásán, amely csütörtökön indult a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az eljárást a fellebbviteli bíróságként eljáró Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint a korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) megválasztott elnöke első pártelnöki sajtótájékoztatóján a DK budapesti központjában 2025. június 3-án, fotó: Hegedüs Róbert/MTI
A Demokratikus Koalíció, a DK, vagyis az ellenzéki párt közleményt adott ki arról, hogy kiperelte Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének párizsi olimpiai szállodaszámláit, így szerintünk megtalálták a bizonyítékot az elnöki rongyrázásra és pazarlásra.
Jelentősen nőtt a békéltető testületek segtségével lezárt ügyek száma, az év első felében országosan 687-tel több ügyet zártak le, mint az előző év azonos időszakában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hétfői tájékoztatása szerint.
Ezúttal a Külügyminisztérium ellen nyert pert az ellenzéki párt, ez alapján ki kell adniuk, kik szálltak meg az olimpia idején a párizsi luxusszállodában.
Jogerősen pert nyert a DK a Kúrián az augusztus 20-i giccsparádé ügyében - Ki kell adnia a szervező cégnek, mennyibe került a Szent István napi bóvliözön
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, fotó: Pixabay.com
A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York-i büntetőbíróságon.
Alapfokon megnyerte a román csendőrségen a székely szabadság napja tavalyi megszervezéséért kirótt bírság ügyében indított pert Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.