Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI (archív)

Karácsony Gergely szerint ilyen volt a fővárosnak 2023

Karácsony Gergely szerint ilyen volt a fővárosnak 2023

Budapestnek egyszerre volt ünnep és megpróbáltatás 2023. Így fogalmazott Budapest főpolgármestere közösségi oldalára hétfőn feltöltött újévköszöntő videójában.

Karácsony Gergely a megpróbáltatások közt említette a járvány után a háborút a szomszédban, az energiakrízist, az inflációt, az árvizet és a “Budapest-ellenes kormányzati politikát”, de hozzátette, hogy a nemzet fővárosának 150. születésnapját is ünnepelték egyebek mellett a megújult 3-as metróval és a felújított Lánchíddal.

Úgy fogalmazott, 2023 megmutatta, hogy Budapest legyőzhetetlen. Ezért kell szerinte felkészíteni a várost a jövő kihívásaira: a változó klímára, a változó világra.

“Ha 2023 a túlélés éve volt, akkor 2024-nek a felkészülés évének kell lennie, egy bizonytalan, kiszámíthatatlan, sok kétséggel, talán olykor félelmekkel teli jövőre”

– hangsúlyozta Karácsony Gergely, majd megjegyezte, Európához hasonlóan az ellenállóképességnek kell a kulcsszónak lennie Budapesten is, növelni kell a város erejét és szabadságát, hogy megvédje magát és alkalmazkodjon, ha kell. A főpolgármester szerint Magyarország és a világ sok más helye is ma gyűlöletben él. Budapest erejét azonban az adja, hogy közösség.

“Budapest a szolidaritás, a méltányosság és az elfogadás fővárosa is, még akkor is, ha vannak, akik éppen ezért akarják meggyűlöltetni az ország többi településének lakóival”

– mondta.

Karácsony Gergely beszélt két találkozás öröméről is. Az egyiken áprilisban Ferenc pápát hallgathatta, ahogyan “szívet melengető szavakkal beszél Budapestről”, ahol a sokféleség érték, mert egyediséget jelent. A másik pedig az volt, amikor Németh Roland Ferencnek, a 149-es busz vezetőjének mondhatott köszönetet, aki segített egy kismamának világra hozni a gyermekét a buszon.

A főpolgármester úgy fogalmazott, a választási évben “tudjuk, mi jön, gyűlöletcunamit zúdítanak ránk”. De szerinte nekik nem lesz idejük gyűlölködni, mert a város jövőjével lesznek elfoglalva.

Meghatározó élménynek említette a Magyarázat mindenre című magyar filmet, amely neki a párhuzamos valóságokat mutatta meg, és azt, hogy azok milyen pusztítók. Ezért a film rendezőjének, Reisz Gábornak a Velencei Nemzetközi filmfesztivál díjának átvételekor elhangzott szavaira utalva Karácsony Gergely azt kívánta 2024-re, hogy “kezdjünk el beszélgetni, hátha kisül belőle valami jó”.

Kapcsolódó cikkek