Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje az õszi önkormányzati választásról tartott budapesti sajtótájékoztatón a Szabadság híd pesti hídfõjénél 2019. július 5-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Karácsony Gergely: nem hagyjuk

Karácsony Gergely: nem hagyjuk

Nem hagyjuk, hogy eltitkolják a budapestiek elől "a város aranytartalékát kiárusító" szerződést. Ezt írta a főpolgármester hétfőn a közösségi oldalán.

“Sokszor követeltük már, hogy hozzák nyilvánosságra, pontosan miről üzletel a kormány mini-Dubaj ügyében az arab befektetőkkel. Ehhez képest úgy kötöttek szerződést mindenféle verseny nélkül, hogy annak minden részletét eltitkolják, a vételárat éppúgy, mint a befektető valós szándékait. Ezért hétfőn adatigénylést küldtem a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek, az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően bekértem a szerződést, annak minden mellékletével, függelékével együtt”

– közölte a főpolgármester, majd hozzátette, ha nem kapják meg a dokumentumokat a törvényes határidőnek megfelelően, perelni fognak.

“Mert a magánérdekeknél a közérdek előrébb való, a mini-Dubaj-szerződés nyilvánossága pedig nyilvánvaló közérdek”

– hangsúlyozta bejegyzésében Karácsony Gergely

Kapcsolódó cikkek