A céljuk személyesen is meggyőzni minél több embert, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban. Erről beszélt a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Hollik István videóüzenetében elmondta: a nemzeti konzultáció támadás alatt van, ugyanis “Gyurcsány Ferencék most is időhúzónak és feleslegesnek nevezték”, amivel Brüsszelt védik.
Ezért a Fidesz-KDNP hétfőtől országjárásba kezd, mert szeretnének személyesen is meggyőzni minél több embert, “hogy ne hallgassanak ebben a kérdésben Gyurcsány Ferencékre” – közölte.
Az országjárással és a nemzeti konzultációval – Európában egyedülálló módon – a magyaroknak lehetőségük lesz állást foglalni fontos kérdésekben – tette hozzá.
“Megüzenhetjük Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak, hogy egy jottányit sem engedünk a magyar érdekből és Magyarország szuverenitásából”
– jelentette ki.
“Nem fogunk úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül”
– fogalmazott Hollik István.