Ezzel foglalkoznak most az LMP-ben

Ezzel foglalkoznak most az LMP-ben

A Pest Megyei Kormányhivatal még törvényszegéssel is védi a fairtókat szerintük.

“A Pest Megyei Kormányhivatal szándékosan hátráltatja azt a pert, ami megakadályozná több száz fa kivágását a Hamzsabégi sétányon. Most a Fővárosi Törvényszékhez fordulunk az ügyben. A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesülettel és a Védegylet Egyesülettel közösen 2022. december 12. napján keresetet nyújtottunk be a Pest Megyei Kormányhivatallal szemben a Kelenföld és Ferencváros állomások közötti vágányfejlesztésének környezetvédelmi engedélye ellen. A keresetet a kormányhivatalnak küldtük meg.

A Pest Megyei Kormányhivatalnak az iratokat 5 napon belül fel kellett volna terjeszteni a bíróságnak, azonban ez mind a mai napig, több, mint egy hónap elteltével sem történt meg.

A Kormányhivatal cinkos mulasztása miatt nem kapott azonnali jogvédelmet a terület, és a beruházó meg is kezdte a töltések mentén a zöldfelület kiirtását, több száz fát vágtak ki eddig a pesti oldalon. Ezért mi, mint felperesek a Fővárosi Törvényszékhez fordultunk, hogy az szólítsa fel a Pest Megyei Kormányhivatalt az iratok haladéktalan felterjesztésére” – írta közleményében Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője.

Kapcsolódó cikkek