Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője kedden videónyilatkozatában kiemelte, a magyar emberek számos alkalommal kinyilvánították már a véleményüket a bevándorlással kapcsolatban.
“Világos, hogy mi, magyarok, nem akarjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, hogy migránsok tömegei érkezzenek hazánkba”
– szögezte le, hozzátéve: a magyarok arra is nemet mondtak, hogy brüsszeli segítséggel, kvóták alapján idetelepítsenek bevándorlókat.
“Véleményünk szerint a migráció elősegítése és további migránsok Európába vonzása helyett meg kell állítani a migrációt és helyben kell segítséget nyújtani a bajban lévő kibocsátó országok számára”
– emelte ki Nacsa Lőrinc.
A KDNP-s politikus ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelben mégis folyamatosan napirendben tartják a témát, újabb és újabb javaslatokat találnak ki a migráció ösztönzésére. Most is folyamatosan nő a nemzetközi nyomás, hogy Magyarország adja fel bevándorláspolitikáját – tette hozzá. Ezért kedden a teljes KDNP-frakció egy politikai nyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlés elé az úgynevezett poszt-Cotonoui megállapodás elutasításáról. Nacsa Lőrinc azt mondta, véleményük szerint a megállapodás azért nem elfogadható, mert nem a migráció hordozta veszélyeket, hanem annak pozitív hatásait hangsúlyozza.
“Következetesen rendezett, biztonságos és szabályozott migrációt említ, amelynek előnyeit a megállapodás szerint ki kell használni”
– ismertette.
A megállapodástervezet ráadásul olyan dokumentumokra is hivatkozik, amelyek a szexuális oktatás kereteit, a szexuális irányultság és a nemi identitás témakörökre is kiterjesztenék, így annak elfogadása a magyar alaptörvénnyel és a gyermekvédelmi törvénnyel is ellentétes – jelentette ki a képviselő. A KDNP szerint Magyarország ne legyen részese olyan megállapodásnak, amely a migrációt és a genderszemléletet pozitív színben tünteti fel és ezért veszélyeket hordoz – jelentette ki videójában Nacsa Lőrinc.