Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Bejelentést tett Magyar Péter

Bejelentést tett Magyar Péter

A Tisza kiáll az élet-halál harcot vívó magyar mezőgazdasági termelők mellett. Ezt mondta a párt elnöke szerdán.

Magyar Péter pártjának közleményéből kiderül, hogy több fronton is óriási küzdelmet folytatnak a magyar mezőgazdaságban dolgozók, hogy idén is egészséges élelmiszer kerülhessen minden magyar asztalára.

A teljes hazai állatállományt fenyegető száj- és körömfájás-járvány mellett a napokban az éjszakai fagyok jelentenek óriási kihívást a gyümölcstermesztőknek.

Több napja tölti füstöléssel a fagyos éjszakákat sok ezer gyümölcstermesztő, hogy maradjon valami a hazai őszi- és sárgabarack, szilva- és almatermésből – tette hozzá a politikus, majd azt hangsúlyozta, ahogy korábban a méhészek, most az eddigi legnagyobb kihívással küzdő állattenyésztők sem kapnak érdemi segítséget az Orbán-kormánytól és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.

“Hiába kommunikálja a hatalom a propagandában, hogy mindent megtesznek a súlyos fertőzés megállításáért, Ausztriához és Szlovákiához képest nem történik érdemi védekezés. Továbbra sem megoldott a fertőtlenítés az M1-es autópálya mentén, továbbra sem kaptak érdemi információt és fertőtlenítő kapukat az állattartó telepek. Az Orbán-kormány továbbra is csak a kommunikációban jeleskedik az érdemi szakmai segítség helyett”

– fogalmazott Magyar Péter.

A pártvezető szerint a Tisza folyamatos kapcsolatban áll az állattartókkal, a gyümölcstermesztőkkel, a méhészekkel és az aszállyal küzdő gabonatermesztőkkel.

A Tisza az eseti segítség mellett vállalja a nagy múltú magyar agrárium és az élelmiszertermeléssel és -előállítással foglalkozó több százezer család politikai képviseletét és a magyar mezőgazdaság megújításához szükséges szakmai program és csapat összeállítását – áll a közleményben.

“Örülünk, hogy napról napra több gazda csatlakozik a Tiszához és hogy a termelők is kiállnak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának 5 százalékra csökkentése mellett. Virágzó magyar mezőgazdaság nélkül, nincs élhető magyar vidék. Élhető magyar vidék nélkül pedig nincs magyar jövő! Álljunk ki közösen a magyar agráriumban dolgozó szakemberek mellett!”

– írta Magyar Péter.

Kapcsolódó cikkek