Kanász-Nagy Máté, forrás: LMP

Az LMP petíciót indít a paksi atomerőmű bővítése ellen

Az LMP petíciót indít a paksi atomerőmű bővítése ellen

Ezt jelentette be az ellenzéki párt társelnöke vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté azt mondta, Ukrajna lerohanása egyértelművé tette, hogy Magyarország annál nagyobb biztonságban van, minél kevésbé függ Oroszországtól.

“Maga Putyin elnök mondta el, hogy végső célja a posztszocialista országok, így Magyarország kiléptetése is a NATO-ból”

– közölte az ellenzéki politikus, majd arról beszélt, hogy a kormány ennek ellenére kitart azon

“őrült ötlete mellett, hogy több ezer milliárd forint orosz hitelből, orosz technológiával építsen új blokkokat Pakson, ezzel oroszfüggésbe kényszerítve még unokáinkat is.”

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, a paksi bővítést meg kell akadályozni, és ezt most lehet megtenni, ha ezt minél többen, minél hangosabban kimondják.

Kapcsolódó cikkek