Demeter Márta, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Az LMP az Ab-hez fordul

Az LMP az Ab-hez fordul

A Nemzetközi Beruházási Bankkal kötött megállapodás miatt fordul a zöld párt az Alkotmánybírósághoz, az ugyanis a párt frakcióvezető-helyettese szerint sérti az alaptörvényt, az emberek és az ország biztonságát, valamint Magyarország szuverenitását.

Demeter Márta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra a márciusban elfogadott törvényre, amelynek értelmében a bank budapesti központja “teljes mentességet kap a magyar hatóságok ellenőrzése alól”. Kifejtette: sem a pénzügyi vagy más felügyelet, sem a rendőrsét nem lépheti át az intézmény kapuját.

“Míg a magyar emberek csak egy adategyeztetés után férhetnek hozzá saját számlájukhoz, addig a Nemzetközi Beruházási Bank működésére semmilyen magyar jogszabály nem vonatkozik”

– sérelmezte.

Mindezért cserébe a haszon szerinte csupán néhány, a “NER-hez kötődő gazdasági szereplő” vállalkozásainak megtámogatása banki forrásból. Az ország pénzügyi pozíciói egyáltalán nem javulnak – közölte.

Kapcsolódó cikkek