Jakab Péter

A Jobbik döntött, nemmel szavaz

A Jobbik döntött, nemmel szavaz

Nemmel szavaz a kormánynak határozatlan idejű felhatalmazást adó törvényjavaslatra a Jobbik. Ezt jelentette be Jakab Péter pártelnök, frakcióvezető hétfői online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint nincs vita abban, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani,

“a kérdés csak az, mennyi időre kapjon felhatalmazást Orbán Viktor ahhoz, hogy parlament nélkül, rendeleti úton kormányozhasson”.

Emlékeztetett arra,

korábbi veszélyhelyzeteknél 2-3 havi felhatalmazást adott a kormánynak a törvényhozás, amit indokolt esetben meghosszabbított.

Orbán Viktornak azonban ez nem elég; ő azt mondja, hogy egészen addig szeretne rendeleti úton, parlament nélkül kormányozni, vagyis egészen addig szeretné fenntartani a veszélyhelyzetet, amíg a kedve tartja – fogalmazott  Jakab Péter. Úgy folytatta, ha egy évig, akkor egy évig, ha tíz évig, akkor tíz évig. Addig sem kell összehívni a parlamentet, viszont lehet korlátozni a lakosságot, lehet korlátozni a tulajdonszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, sőt, még választást sem kell tartani – értékelt.

Jakab Péter szerint a kérdés “brutálisan egyszerű”: indokolt-e “élethosszig tartó felhatalmazást adni” Orbán Viktornak a rendeleti kormányzásra. Szerinte erre demokráciában nem a válasz.

“Mi nem a demokráciát, hanem a járványt szeretnénk felszámolni. Ehhez pedig nem korlátlan hatalomra van szükség korlátlan ideig, hanem védőfelszerelésekre, tesztre, szűrésre, maszkokra, kijárási tilalomra vagy éppen anyagi segítségre a bajba jutott családok számára”

– mondta a Jobbik elnöke.

Azt mondta, úgy tűnik, hogy Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni.

“Ami most történik Magyarországon, az – történelemtanárként is mondom – nem más, mint közönséges államcsíny”

– jelentette ki a Jobbik vezetője, hozzátéve, erre felelős politikus nem mondhat igent.

Kapcsolódó cikkek