fotó: pixabay.com

Orosz-ukrán háború: együtt imádkoztak a békéért

Orosz-ukrán háború: együtt imádkoztak a békéért

Együtt imádkozott a békéért a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője kedden Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának kápolnájában. Ezt közölte az evangélikus egyház kommunikációs szolgálata szerdán.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke imádságban kérte Isten segítségét, hogy a világon, különösen Ukrajnában megteremtődjön a béke. A közleményben idézték Veres András püspököt, aki arról beszélt, elutasítják a felfogást, amely évtizedeken keresztül vezette és talán még ma is fogva tartja az embereket:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Ehelyett teljes meggyőződéssel vallják Szent VI. Pál pápával:

“Ha békét akarsz, dolgozz az igazságosságért!”

Az MKPK elnöke azt kérte Istentől, segítse és erősítse meg őket, hogy irgalmas szeretetének békéjét képviseljék a világban, és tudjanak úgy tanúságot tenni róla, hogy a nem hívőket is meggyőzzék, nincs más út, csak az Isten útja, nem vezet más a béke megteremtéséhez, mint a kölcsönös tisztelet, szeretet és irgalom.

A beszámoló szerint Balog Zoltán püspök így imádkozott:

“Adj bátorságot nevén nevezni a bűnt, elítélni a gonoszt, szót emelni a szegényekért. Te a béke fejedelme vagy. Fogd le azok kezét, akik háborúznak! Ne engedd igazolni a háborút, az erőszakot vélt vagy valós sérelmekkel, nemzeti vagy egyházi érdekekkel. Állj a szenvedők, az áldozatok mellett, bármelyik oldalon áldozták fel őket! Urunk, irgalmazz nekünk, a nemzeteknek, a világnak!”

Fabiny Tamás azt kérte Istentől, bocsássa meg követeinek, “bármikor is igazolni próbálták a háborút, elfogadták az igazságtalanságot, teológiainak vélt érvekkel támogatták népek, nemzetek vagy közösségek üldöztetését.”

“Add nekünk, különböző felekezetű püspököknek és lelkészeknek az egység lelkét, hogy híveink között is a megértést képviseljük, és törekedjünk a te egyházadnak látható egységére”

– fogalmazott az evangélikus püspök.

Az egyházi vezetők a találkozón megbeszélték a három egyházat érintő aktuális kihívásokat, megerősítették a testvéri párbeszéd fontosságát. A világban dúló háborús konfliktusokról szólva  hangsúlyozták: szent háború nincsen, csak a béke szent – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek