Tizenkét esetben összesen százkét illegális bevándorlóval és két embercsempésszel szemben intézkedtek a rendőrök és a katonák hétfőn Bács-Kiskun megyében. Ezt tette közzé a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Hercegszántón és Bácsszőlősön, valamint a tompai közúti határátkelőhelyen tíz esetben összesen kilencvenkét külföldit tartóztattak fel hétfőn. A határsértők szír, palesztin, afgán és iraki állampolgárnak vallották magukat – közölték.
Nagybaracska térségében pedig egy osztrák és egy román rendszámú autó vezetőit igazoltatták. A járművekben utazó öt-öt szír férfi feltehetően illegálisan jutott az országba, a sofőrök pedig egy előre megbeszélt helyen vártak rájuk, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttassák őket.
A gépkocsivezetőket embercsempészés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A százkét határsértőt – mivel nem tudták hitelt érdemlően igazolni jogszerű magyarországi tartózkodásukat – meghallgatásuk után visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.