fahéjas tekercs, forrás: pixabay.com

Friss péksütemény kerülhet a nehéz körülmények között élők asztalára Gödön

Friss péksütemény kerülhet a nehéz körülmények között élők asztalára Gödön

Nehéz körülmények között élőket, valamint segélyszervezeteknél támogatott embereket segít Gödön a Samsung SDI most indult társadalmi szerepvállalás programja. Júniustól rendszeresen többszáz adag pékáru kerül a kezdeményezésben résztvevők asztalára.

“A Samsung SDI Hungary Zrt. a Fornetti Kft-vel együttműködve elkötelezte magát arra, hogy minden hónapban segít azoknak, akiknek a friss pékáruk megvásárlása élethelyzetük miatt problémát okoz. A Samsung SDI azért kezdeményezte a Fornetti bevonását, mert a vállalat területén működnek a Fornetti hálózat legnagyobb forgalmú üzletei és miután megismerték a vállalat dolgozói a készítményeiket, a vállalat vezetése ezeket elérhetővé szerette volna tenni a Gödön élő, rászoruló emberek számára.

A program költségeit a két vállalat fele-fele arányban fedezi.

Alapítványokkal és segélyszervezetekkel együttműködve jutnak el a pékáruválogatások az érintetteknek. A program indulásának első hónapjában a gödi, nehéz körülmények között élő családokat segítő, Boldogságcseppek Alapítvánnyal, valamint a fogyatékkal élő embereknek otthon adó, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület fenntartásában működő Gondviselés Házával működnek együtt.

Az első, Boldogságcseppek Alapítvány szervezte ételosztáson közel 300 családnak adták át a pékáru csomagokat a vállalat munkatársai. A Gondviselés házában pedig mintegy 200 lakó fogyaszthatta el a friss süteményeket, kenyereket.

A Samsung SDI vezetése elkötelezett a helyi közösségek támogatása iránt. A vállalat olyan, már jelenleg is nagy sikerrel futó programjai, mint a gyermekes családokat segítő Babaverzum, vagy a gyermekek Mikulás ünnepségét gazdagabbá tévő iskolai Samsung SDI mikulás program mellet az új kezdeményezésben résztvevő alapítványok és szervezetek köre az idei év során folyamatosan bővülni fog.

A Koreai Köztársaságban székhellyel rendelkező Samsung SDI a világ vezető akkumulátor- és elektronikai anyagok gyártója, amely újra definiálja az elektromos járművek, energiatároló rendszerek és IT-eszközök világát.

A vállalat az átalakulást és az innovációt ösztönzi, hogy a “kreatív energia- és anyagmegoldások vezetőjévé” váljon az e-mobilitás, az energetikai megoldások, valamint a félvezetők és kijelzők területén. A vállalat kötelezettséget vállal arra, hogy 2050-ig globálisan 100%-ban megújuló villamos energiát fog beszerezni” – írták a közleményükben.

Kapcsolódó cikkek