Maruzsa Zoltán elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.
“A vizsgázók 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól történő visszalépés mellett – a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt – a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző döntött”
– ismertette.
A meghozott óvintézkedésekről szólva Maruzsa Zoltán kifejtette, a vizsgák előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak. Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolták meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán.
A sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán jelezte, hogy a munkába járók és az érettségizők találkozásának minimalizálása érdekében az első héten délelőtt kilenc órakor kezdődnek a vizsgák. Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.
Az állami tartalékok terhére tanulói maszkból több mint 422 000-et szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 000 maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre. A védőeszközöket csütörtöktől vehetik át az intézmények a kormányhivatalokban.
“Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban”
– összegezte az intézkedéseket az államtitkár.
Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát.
“A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat”
– tette hozzá.
A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba történő belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha.
“Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését pedig 24 órás pihentetéssel oldják meg”
– emelte ki.
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a magyar rendőrök beengedik az országba a határon túlról érkező vizsgázókat, akik mentesülnek a 14 napos kötelező karantén alól is. A szomszédos országokban folyamatban van az ezzel kapcsolatos szabályozás kidolgozása, a tudnivalókról a hétvégéig az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhatnak az érettségizők.
A köznevelési államtitkár arról is beszélt, hogy a vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 000 feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal.
“A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények”
– ismertette.