A beléptetettek közül a rendőrség 273 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
“Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért”
– írták.
Vonattal 284 ember – köztük 109 gyerek – menekült a háború borzalmai elől Budapestre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a Budapesti Polgárőr Szövetséggel együtt segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. Emellett folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival is, hogy a menekültek minden segítséget megkaphassanak, amire szükségük van.