az egyik kreatív technikum a design idén, fotó: pixabay.com

Jó indított a megújult szakképzési rendszer

Jó indított a megújult szakképzési rendszer

Rendben elindult a második tanév a megújult szakképzési rendszerben, amely társadalmi presztizsének emelkedését jelzi, hogy a tavalyihoz képest 10 százalékkal több diák jelentkezett a szakképzésbe. Erről beszélt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Pölöskei Gáborné kiemelte, a nyolcadik osztályt elvégzettek 60 százaléka a szakképzési rendszerben tanul tovább.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a szakképzés tartalmában és módszertanában megújult, illetve elindították ennek megújítását.

Új ösztöndíj-rendszert vezettek be, a tanulóknak általános ösztöndíj jár, majd a teljesítményüktől függően alakul az ösztöndíj összege, tanulmányaik végén pedig pályakezdési támogatást kapnak, ami teljesen újszerű. Az első ilyen támogatást augusztusban fizették ki, 186 millió forint összértékben.

Pölöskei Gáborné elmondta: ebben a tanévben indul először az okleveles technikus képzés, amit 16 egyetemmel közösen alakítottak ki, és 23 iskolát érint. Ebben a képzésben a tanulók úgy végeznek majd, hogy nemcsak technikus oklevelet és érettségit kapnak, hanem kreditpontokat is, tehát a jól tanulók esetében egyenes út vezet az egyetemre. Az újdonságok közül a helyettes államtitkár kiemelte a kreatív technikumot, ide három területen lehet jelentkezni, a hang- és filmtechnika, a nyomdaipar és ipari grafika, valamint a könnyűipar, divat, design területén. A túljelentkezés itt 30 százalékos volt. Pölöskei Gáborné jelezte azt is, hogy folyik a pedagógiai technikum előkészítése, ahol oktatói asszisztenseket képeznek majd magas gyakorlati óraszámban.

Kapcsolódó cikkek